Frissítve: április 25, 12.08 Bejelentette győzelmét az előre hozott parlamenti választásokon vasárnap késő este az eddig is kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS).

 

Aleksandar Vucic, a párt elnöke a bejelentéskor a szavazatok 77 százalékos feldolgozottságára hivatkozott. Ez alapján a jobbközép SNS támogatottsága 50,9 százalékos. A második helyen – saját méréseik szerint – a párt eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt áll 11,23 százalékkal.

 

Győzött a jelenleg is kormányzó SNS

 

 hirdetes_810x300  

Az ötszázalékos parlamenti küszöböt emellett átlépte a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt (SRS) 7,39 százalékkal, valamint az ellenzéki balközép Demokrata Párt (DS) 5,44 százalékkal. A többi párt nem lépte át az öt százalékos küszöböt, ugyanakkor 4,7 százaléka van a Boris Tadic volt államfő vezette hárompárti koalíciónak.

 

Aleksandar Vucic kiemelte, hogy a választás állása azt bizonyítja, hogy a lakosság támogatta az eddigi kormány reformjait és az európai integrációt.

 

A magyarok is bejutottak

 

Emellett a nemzeti kisebbségi pártok néhány képviselője is biztosan bejutott a törvényhozásba.

 

Nosza, 2016. április 24. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és tartományi listavezetõje felveszi a szavazólapot a bácskai Noszán 2016. április 24-én, a szerbiai önkormányzati, vajdasági tartományi és elõre hozott parlamenti választás napján. MTI Fotó: Molnár Edvárd
Nosza, 2016. április 24.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és tartományi listavezetõje felveszi a szavazólapot a bácskai Noszán 2016. április 24-én, a szerbiai önkormányzati, vajdasági tartományi és elõre hozott parlamenti választás napján.
MTI Fotó: Molnár Edvárd

 

Ezekre a pártokra az úgynevezett természetes küszöb alkalmazása érvényes, vagyis annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt.

 

A VMSZ visszaesett

 

Az egyetlen magyar párt, amely indult az országos választáson, a Vajdasági Magyar Szövetség volt, amely az eddigi képviselői helyek megtartását tűzte ki célul.

 

A VMSZ-re végül a szavazók 1,52 százaléka voksolt, ami a párt csökkenő támogatottságáról tanúskodik. A két évvel ezelőtti előre hozott parlamenti választásokon a legnagyobb délvidéki magyar párt a szavazatok 2,2 százalékát szerezte meg, ami akkor 6 parlamenti helyre volt elegendő.

 

A mostani eredmény szerint várhatóan négy képviselője lesz a 250 fős belgrádi törvényhozásban. Országos szinten más magyar párt nem indult, a kisebbségek közül viszont két bosnyák, egy szlovák és egy albán kisebbségi párt is mandátumot szerzett.

 

MTI

 

Nyitókép: informer.rs

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!