Legalább hat hónapra felfüggesztették a hivatalából Brazília elnökét, Dilma Rousseffet. A megbízatása félidejénél tartó elnököt egy késő esti szavazáson függesztette fel a szenátus 55-22 arányban.

 

Rousseff jelenleg második mandátumát tölti, amely elvileg 2018 végén járna le. Az államfői teendőket ideiglenesen Michel Temer alelnök látja majd el addig, amíg a szenátus és a legfelsőbb bíróság megvizsgálja, megsértette-e a költségvetési törvényt Rousseff az államháztartási mérleg kozmetikázásával az újraválasztása érdekében.

 

Miközben zajlott a szavazás, odakint ezer ember mellette, 4 ezer pedig ellene tüntetett a fővárosban. Rio de Janeiróban, Sao Paulóban és a déli Parana állam több városában szintén erőszakhoz és zavargásokhoz vezettek az utcai demonstrációk, a rendőrség könnygázzal oszlatta a tömeget.

 

 hirdetes_810x300  
brazil tuntetes
rengetegen tüntettek Brazíliában. forrás: washingtonpost.com

 

Rousseff ellen 2015 decemberében adtak be az elmozdítását célzó bizalmatlansági indítványt a kongresszus alsóházában.  A kormánykoalíció már március végén elkezdett felbomlani a Demokratikus Mozgalom Pártja kiválásával, de aztán áprilisban másik két kormánypárt is kijelentette, hogy támogatják Rousseff elmozdítását.

 

A riói olimpia kezdetéig mindössze három hónap maradt, sok épület még mindig készülőben van, a költségvetést pedig több száz millió dollárral kellett megemelni. A problémákat még tetőzi a rohamos tempóban terjedő Zika vírus, amely globális egészségügyi katasztrófával fenyeget. A riói közbiztonsági állapotok katasztrofálisak, tavaly 1202 gyilkosságot regisztráltak. Az erőszak már nemcsak a nyomornegyedekben, hanem a turistacentrumokban is jelen van.

 

favela
nyomornegyed Rióban. forrás: pulsamerica.co.uk

 

hirado.hu/24.hu/index.hu/mno.hu
borítókép: dawatmedia.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!