Pénteken eltemették Veronika Terézia Rackovát, a Dél-Szudánban missziót teljesítő szlovák misszionáriust, akit május 16-án fegyeresek lőttek meg, majd néhány nappal később belehalt sérüléseibe.

 

2013. év végén, amikor Dél-Szudánban újra kitört a polgárháború, arra a kérdésre, miért marad a térségben, Veronika nővér úgy válaszolt:

 

„Azért, mert Jézus útja következetes volt. Nem hagyta el az embereket a nehézségek miatt. Mint Jézus tanítványa követem őt a Szentlélek erejéből. Nem hagyhatom el a dél-szudáni embereket, mert szeretem őket.”

 

„Továbbra is reménykedjünk, hogy Veronika nővér most már örök nyugalomra helyezett teste a béke és megbékélés magvává válik” – olvasható a worldssps.org (Missionary Sisters Servants of the Holy Spirit – Szentlélek Szolgálói Misszionárius Nővérek) weblapján.

 

 hirdetes_810x300  

Azok lőtték le, akiknek védeniük kellett volna

 

Veronika Terézia Racková a dél-szudáni Yei városában működő Bakhita egészségügyi központ vezetőjeként dolgozott. Május 16-án fegyveres támadók megállásra kényszerítették autóját, majd tüzet nyitottak a benne ülőkre. Sajtóértesülések szerint a támadók annak a katonai egységnek a tagjai voltak, akiknek feladata épp a civilek védelme lett volna.

 

Forrás: Wikipedia.org
Forrás: Wikipedia.org

 

A sebesült misszionárius nőt egy kenyai kórházba szállították, több műtétet is végrehajtottak rajta, de már nem tudták megmenteni az életét. Május 20-án, 58 éves korában halt meg.

 

Racková  Bánkeszin született (Bánov – Érsekújvári járás) 1958. január 8-án. A nagysurányi gimnáziumban tanult, majd a prágai Nagy Károly Egyetemen szerzett orvosi diplomát. Nővéri fogadalomtételére 1989-ben került sor.  Mielőtt Dél-Szudánba került volna, misszionáriusként szolgált Szlovákiában, Olaszországban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Írországban, Angliában és Indonéziában is.

 

Afrika leghosszabb és legvéresebb polgárháborúja

 

Dél-Szudán akig öt éve nyerte el függetlenségét egy ötven évig dúló polgárháború árán kikényszerített referendumnak köszönhetően, 2011-ben. Ám azóta sem sikerült normalizálni a térséget, mert az évtizedes harcokhoz edződött lakosságnak öt év kevés idő eltemetni a múltat.

 

A misszionáriusok munkáját nem szabad alábecsülni: aki iskolában ül, kisebb valószínűséggel fog fegyvert. Forrás: catholic.org
A misszionáriusok munkáját nem szabad alábecsülni: aki iskolában ül, kisebb valószínűséggel fog fegyvert. Forrás: catholic.org

 

Persze, vannak külső tényezők is. A független Dél-Szudán 10 millió lakosú ország, amely rendkívül gazdag kőolajban (az egységes Szudán tartalékainak 80 százalékát birtokolja), és a térség többi országához képest nagy kiterjedésű megművelhető földterülettel rendelkeznek. Ennek ellenére a folyamatos konfliktusok miatt rendkívül elmaradott régió, és kőolajexportja továbbra is a gyűlölt, de tengeri kikötővel rendelkező Észak-Szudántól függ.

 

Az 1956-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal zajló észak-dél közötti polgárháború Afrika leghosszabb és legvéresebb konfliktusa volt, amit a 2011-es referendum sem tudott lezárni teljesen. A háború 60 éve alatt több mint három millió ember halt meg, közel ötmillió ember menekült el otthonából – egy részük ma illegális bevándorlóként Európa partjainál jelenik meg.

 

south-sudan-war_sofrep_com
Dél-szudáni gyerekkatonák. 50 évnyi folyamatos háború nyomát nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni. Forrés: Sofrep.com

 

A harcok a kiegyezés után sem értek véget

 

2013 decemberében belső politikai hatalmi harcok miatt újultak ki az újabb fegyveres összecsapások Dél-Szudánban, miután a hivatalban levő elnök ellen puccskísérletet hajtottak végre. A politikai válság etnikai villongásokhoz vezettek, amelynek ezrek estek áldozatul.

 

A lázadók és a kormányerők közötti kompromisszum végül idén áprilisában egységkormányt eredményezett, amelyben mindkét fél képviselői helyet kaptak. Ám az országban uralkodó helyzetet jól illusztrálja, hogy a politikai foglyokat a mai napig a tűző napon tartott fémkonténerekben kínozzák.

 

Postoj.sk, Körkép.sk

Nyitókép: catholicweekly.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!