A magyar kormány Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentet meg hétfőn a brit sajtóban – erősítette meg Kovács Zoltán kormányszóvivő az erről szóló német sajtóértesüléseket vasárnap, az MTI-nek nyilatkozva.

 

Kiemelte, hogy Magyarország szerint Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg. A magyar kormányt sokszor vádolták Európa-ellenességgel, azonban mostani „pro-európai hozzáállása” is jól mutatja, hogy elszántan és szilárdan hisz az unió által elért eredmények fontosságában, még ha sok esetben másként is képzeli el a kontinens jövőjét – fejtette ki a kormányszóvivő.

 

A képen Kovács Zoltán kormányszóvivő.
A képen Kovács Zoltán kormányszóvivő. Magyarország így tesz Brexit és az Európa-ellenesség vádjai ellen. Forrás: 24.hu

 

Kovács Zoltán elmondta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelenő hirdetést eredetileg szombaton szerették volna megjelentetni, de két nappal elhalasztották a nyilvánosságra hozatalt, tekintettel a Jo Cox munkáspárti képviselő meggyilkolása miatti kampánycsendre.

 hirdetes_810x300  

 

A német Bild internetes kiadásában közölte elsőként, hogy a magyar kormány hirdetésben áll ki Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. „A döntés a tietek, de Magyarország büszke arra, hogy veletek együtt az Európai Unió tagja lehet” – a lap szerint a magyar kormány ezt a szöveget jelenteti majd meg a brit The Daily Mailben.

 

Nagy-Britannia csütörtökön tart népszavazást az uniós tagságáról.

 

MTI

Nyitókép: TASR

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!