A sportolóknak és a turistáknak kétszer is meg kell gondolnia, érdemes-e kockáztatni életüket azzal, hogy részt vesznek a riói Olimpiai Nyári Játékokon – írja a Reuters.com a Brazzil.com hírportálon közölt tanulmányokra hivatkozva.

 

Az olimpia szervezőit rengeteg kritika érte, főleg az elmúlt hetekben amiatt, hogy nem veszik elég komolyan a Rióban található nyomornegyedekben elhatalmasodó erőszakot és a Zika-vírus terjedését.

 

A Reuters mérvadó nemzetközi hírügynökség birtokába került nemrég két olyan nem nyilvános dokumentum is, amelyek azt bizonyítják, hogy antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumokkal fertőzöttek a riói strandok, az evezős és kajak-kenu versenyek helyszínei. A tanulmány még 2014-ből való.

 

 hirdetes_810x300  

A szuperkórokozók megjelenése az utcákon hömpölygő szennyvíznek köszönhető. Bár a riói városvezetés ígéretet tett, hogy a fekália 80 százalékát megtisztítják, ez nem történt meg – így gyakorlatilag a sportolók is fekáliával szennyezett vízben kénytelenek majd versenyezni. A szuperbaktériumok esetében a halálozási arány 50 százalék.

 

Rió azonban nem csak ezért szégyenkezhet. Az elmúlt hetekben érkezett a hír, miszerint a kerékpárversenyeknek otthont adó stadiont kivitelező cég csődbe került. A Washington Post szerint 50 nappal a  nyári játékok előtt csak a versenyek helyszínét összekötő metróvonal falainak burkolása van kész. Márpedig a negyedórás metróutat csak a felszínen történő egy órás buszozás válthatja ki. Az állami felügyelő szervek most azt vizsgálják, hogy a metró eredetileg 2,6 milliárd dolláros költségvetése hogyan nőhetett 2,9 milliárdosra.

 

A nagy kapkodásban a kivitelezők nem tartják be az előírásokat – itt természetesen a megszokott korrupció is megmutatja magát –, aminek eredményeképp áprilisban egy bicikliút is összeomlott két halálos áldozatot követelve.

 

Rió megújul kikötőjét és repülőterét összekötő gyorsvasút már üzembe helyezésének másnapján áramszünet miatt leállt.

 

Napi.hu

Nyitókép: telegraph.co.uk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!