Röviden: lesznek NATO erők Kelet-Európában, Oroszországgal szemben a konstruktív párbeszéd és az elrettentés lesz az elsődleges stratégia, Nagy-Britannia NATO-beli pozícióját megerősítette a Brexit, és Obama nagyobb hozzájárulást sürget a Szövetség tagállamaitól.

 

Barack Obama a Varsói NATO-csúcstalálkozó első napján a Financial Timesban megjelent kommentárjában arról írt, hogy az atlanti szövetség tagországainak jólétéhez továbbra is a NATO biztosítja a sziklaszilárd alapokat. Egyúttal kikötötte, hogy  Oroszország elleni szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg Moszkva nem teljesíti maradéktalanul a minszki megállapodásokból eredő kötelezettségeit.

 

Ez utóbbi kijelentés annyiban érdekes, hogy a minszki megállapodást, amit a Normandiai Négyek (Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország) hozott tető alá, nem csak Oroszország mulasztotta el teljesíteni, hanem Ukrajna is. Így Moszkva is érvelhet a „másik fél” kötelességszegésével.

 

 hirdetes_810x300  

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a szövetség tagországainak hozzájárulását a költségvetéshez a jövőben növelni kell. Obama nem véletlenül tért ki erre a kérdésre. Az USA a NATO költségvetésének 70 százalékát finanszírozza, annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen növekedett tagországainak száma. Ráadásul Obama szeretne javítani Hillary Clinton elnökjelölt pozícióján az amerikai elnökválasztási kampányban, mivel ellenfele, Donald Trump egyik kedvelt vesszőparipája a nyilvános vitákon épp a NATO és annak fenntartási költségei.

 

screen shot 2015-02-26 at 12.53.29 pm_
Amerika a legnagyobb hozzájárulója a NATO költségvetésének. A Szövetség szerződése értelmében a tagállamoknak a GDP-jük 2 százalékát kéne védelmi kiadásokra költenie, de a gazdasági válság miatt nyolc éve mindenki leszerelt. Csupán négy ország teljesíti a fenti követelményt: Nagy-Britannia, Görögország, Észtország és természetesen az USA. Forrás: businessinsider.com

 

Nagy-Britannia katonákat küld Kelet-Európába

 

Nagy-Britannia több száz katonát küld kelet-európai NATO-tagállamokba, és átfogó intézkedéscsomagot is kidolgozott a térség katonai védelmének erősítésére. 500 fős brit kontingenst indítanak útra Észtországba, ahol gyorsreagálású egységként léphetnek akcióba „bárminemű incidens” esetén.

 

Egy további, 150 tagú brit egység közelebbről nem részletezett hadfelszereléssel együtt Lengyelországba települ. Ennek az alakulatnak a feladata a közös műveleti képesség erősítése, egyebek mellett a lengyel fegyveres erőknek nyújtott képzési támogatással.

 

Nagy-Britannia továbbá több ezer katonát tart majd készültségben. A balti állmokban már most is négy Typhoon típusú vadászrepülőgépet állomásoztat a térség légvédelmének erősítésére. Nagy-Britannia hivatalosan is elismerte, hogy lépései Oroszország elrettentését szolgálják, aki nagy számú haderőt tart kelet-európai országokkal közös határszakaszán.

 

Forrás: TheGuardian.com
Forrás: TheGuardian.com

 

A briteken kívül az amerikai, kanadai és német haderő is beszáll

 

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Varsóban, az Észak-atlanti Tanács pénteki ülése után kijelentette, hogy kanadai német, brit és amerikai irányítással működik majd a Lengyelországban és a balti államokban állomásozó négy zászlóalj, ami 4000 katonát jelent

 

Stoltenberg azt is elmondta, hogy a NATO átvette az európai rakétavédelmi rendszer (EPAA) irányítását, aminek egyik bázisa Romániában található. Az EPAA központi parancsnoksága a németországi Ramstein amerikai légitámaszponton lesz.

 

Ezzel kapcsolatban a mostani NATO-csúcson feltették a kérdést Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszternek, hogy a V4 egységes-e, mivel Magyarország és Csehország nem támogatta NATO-egységek kelet-közép-európai állomásoztatását. Ezek az országok „nem folyamodtak a katonai erők állomásoztatásáért, de nem is akadályoztak meg másokat az erre irányuló törekvésekben” – válaszolt, hozzátéve, hogy „ezen a téren nagyon jól áll az egység”.

 

polish-government-weighing-options-supply-weapons-ukraine_ibtimes_com
Ünnepélyes katonai felvonulás 2014-ben, Lengyeolrszágban. Figyelemfelkető demostrációnak is beillett volna. Forrás: ibtimes.com

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: NBCnews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!