A világ és Európa politikusai is kifejezték részvétüket a nizzai tömeges gázolás kapcsán.

 

Merkel kiáll Franciaország mellett

 

Kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak Angela Merkel kancellár, aki a mongóliai Ulánbátorban, az Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) helyszínén német hírportálok beszámolói szerint újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy „Németország kiáll Franciaország mellett a terrorizmus ellen folytatott harcban”

 

 hirdetes_400x285  

„Meg vagyok győződve arról, hogy minden nehézség ellenére végül megnyerjük a terrorizmus elleni háborút”

– mondta a kormányfő.

 

A Fehér Ház is adott ki közleményt. Ebben Obama elnök terrorcselekménynek nevezte és „a leghatározottabban elítélte” a nizzai tömeges gázolást, az amerikai nép nevében is együttérzéséről biztosította a francia elnököt, valamint a francia nemzetet. A sebesült túlélőknek gyors felépülést kívánt. A közleményben leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok minden szükséges segítséget megad a nyomozáshoz.

 

„Szolidaritásunkkal és partnerségünkkel legrégebbi szövetségesünk, Franciaország mellett állunk”

– olvasható a kommünikében.

 

A republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump döbbenetének adott hangot, és szintén együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival. Bejelentette, hogy a terrorakció miatt elhalasztja péntek délelőttre ígért bejelentését arról, hogy kit választ alelnökjelöltjének.

 

Tusk és Juncker is elítélte a tömeges gázolást

 

Az Európai Unió a francia kormány mellett áll az erőszak és a terrorizmus elleni küzdelmében – szögezte le Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban, a több mint 70 halálos áldozattal járó nizzai tömeges gázolásról nyilatkozva. A Mongóliában tartózkodó uniós tisztségviselő újságírók előtt beszélve kiemelte, hogy

 

„szomorú ez a nap Franciaország és egész Európa számára”.

 

Elítélte a tömeges gázolást Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.

 

Az orosz kormányfő, Dmitrij Medvegyev is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Rendkívül szomorúnak nevezte a történteket, és sajnálatát fejezte ki miattuk.

 

„Muszáj közös választ találnunk ezekre a kihívásokra, szolidaritást kell mutatnunk, és be kell vetnünk a rendelkezésünkre álló összes eszközt, hogy harcoljunk a terrorizmus ellen”

 

– jelentette ki.

 

Magyarország és Szlovákia is részvétét fejezte ki

 

A magyar kormány legmélyebb részvétét és együttérzését fejezte ki Franciaország népének és kormányának a nizzai terrortámadás miatt a kormányszóvivő az M1 péntek reggeli műsorában. Kovács Zoltán kormányszóvivő hozzáfűzte: követik az eseményeket, és minden fórumon tájékoztatást adnak

 

„erről a borzalmas, barbár cselekedetről és következményeiről”.

 

Robert Fico miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy terrortámadások manapság már a világ minden sarkában előfordulnak.

 

„Nemcsak Európát, hanem az egész világot hónapokon át nyugtalanságban fogja tartani a nizzai terrortámadás”

 

A kormányfő nyilatkozatában sajnálatát és együttérzését fejezte ki a nizzai terrortámadás áldozatainak és sérültjeinek, valamint szolidaritását Franciaországnak.

 

forrás: mno.hu / origo.hu
kép: archyworldys.com

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!