Kifütyülték Manuel Valls francia miniszterelnököt a nizzai merénylet áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen.

 

A tömeg soraiból olyan bekiabálásokat lehetett hallani, mint „gyilkos”, vagy „Mondjon le!”. A füttyharsona egészen az egyperces néma csendig tartott.

 

Az elnöki ambíciókkal rendelkező Nicholas Sarkozy, egykori francia elnök és jobbközép ellenzéki vezető a napokban azzal vádolta Valls kormányát, hogy képtelen biztonságot nyújtani a lakosságnak. Sarkozy most azt követeli a kormánytól, hogy fogadjanak el egy olyan törvényt, ami alapján a kormány kiutasíthatná bármelyik, radikális iszlámhoz köthető külföldi állampolgárt.

 

 hirdetes_400x285  

Valls azzal védekezett a vádak ellen, hogy a nizzai merénylő túl gyorsan radikalizálódott ahhoz, hogy a hatóságoknak feltűnt volna.

 

Közben a főbb francia turisztikai célpontokhoz katonákat vezényeltek. A nizzai merénylet elkövetőjének hátterét még vizsgálják. Egyelőre nincs hír olyan bizonyítékokról, amelyek a dzsihadistákhoz kötné a 31 éves egyéni terroristát, aki a Bastille bevételének évfordulóján az ünneplő nizzai tömegbe gázolt egy 19 tonnás teherautóval. A 84 halálos áldozatot és több mint 200 sebesültet követelő merényletért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. Az áldozatok között nagyon sok a gyermek.

 

Eddig hét embert vettek őrizetbe, köztük az elkövető volt feleségét is, akit később szabadon engedtek. Vasárnap egy albán házaspárt tartóztattak el, szerepükről egyelőre nincs információ.

 

BBC.com

Nyitókép: onlinenewsplanet.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!