Őrizetbe vettek 15 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt az utóbbi napokban történt, thaiföldi üdülőhelyeken elkövetett halálos merényletsorozathoz – jelentette be csütörtökön a hadsereg.

 

„A hatóságok őrizetbe vettek 17 gyanúsítottat, akik közül kettőt már szabadon engedtek” – nyilatkozta Burin Tongprapai ezredes a hatalmon lévő katonai junta képviseletében.

 

Arra nem tért ki, mikor fogták el a gyanúsítottakat. Ez azért lényeges, mert a délkelet-ázsiai országban a hadseregnek csak hét napig van joga ahhoz, hogy őrizetben tartsa a vádlottakat, ezt követően kötelességük átadni őket a rendőrségnek.

 

 hirdetes_810x300  

Augusztus 11–12-én tizenegy pokolgép robbant Thaiföld déli részén, többek között két olyan üdülőhelyen, amely nagyon népszerű a turisták körében. A merényletekben négyen meghaltak és sokan megsebesültek, köztük tíz külföldi turista. Augusztus 15-én további három pokolgép robbant fel, de ezekben a merényletekben senki sem sérült meg. Két másik további robbanószerkezetet is találtak a rendfenntartók, de azokat sikerült hatástalanítani.

 

A nyomozók állítása szerint a támadások „helyi szabotázsakciók” voltak.

 

 

(mti)

Nyitókép: reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!