Hétfőn találkoznak Olaszország, Németország és Franciaország vezetői, hogy megvitassák, miképp tudják egyben tartani az Európai Uniót. Az eurozóna három legjelentősebb gazdasága már másodszor tárgyal soron kívül és a többi tagállam mellőzésével az Unió jövőjéről a Brexit óta.

 

A találkozón szó lesz arról is, hogy a júniusi brit referendum után újabb népszavazásra van kilátásban az EU-tagság megtartásáról – ezúttal Hollandiában, ami az EU egyik alapítótagja.

 

„A hétfői találkozó célja, hogy megmutassa az EU három legnagyobb országának egységét, de nem akarunk külön klubot létrehozni”

 

mondta egy francia diplomata, aki a szeptemberben esedékes pozsonyi EU-csúcs rákészülésének nevezte a három hatalom találkozóját.

 

 hirdetes_810x300  

Uniós diplomaták szerint a háromoldalú tárgyalások célja az európai status quo helyreállítása, ami a britek döntésével megbomlott.

 

A három hatalom között azonban adódhatnak ellentétes álláspontok is. Olaszország nagy migrációs nyomás alatt áll az Észak-Afrikából érkező menekültek miatt, akik bejutottak területére, azokat szeretné továbbengedni Franciaország és Németország felé. Ráadásul bankrendszere komoly finanszírozási gondokkal küzd.

 

Németországban hamarosan fontos választások lesznek, és Angela Merkel német kancellár igyekszik megtartani jócskán meggyengült pozícióját, ezért egyelőre a korábbinál megfontoltabban közelíti meg a migránskérdést.

 

Franciaország számára a britek kilépése azt jelenti, hogy egyedül kell ellensúlyoznia Németország gazdasági hatalmát, amire jelen helyzetben még nem képes. Ebben a kérdésben nagy elvárásokat támaszt Olaszország felé.

 

Reuters.com

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!