Pár héten belül nyilvánosságra kerülhetnek azok a vitatott e-mailek, amelyeket az amerikai demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton még külügyminisztersége idején magánszerveréről küldött.

 

Újabb 15 ezer e-mail került elő

 

Egy szövetségi bíró felszólította a külügyminisztériumot, hogy ne várjon a levelek közzé tételével októberig, hanem mihamarabb hozza nyilvánosságra ezeket azzal a körülbelül 15 ezer küldeménnyel együtt, amelyekre a közelmúltban bukkant rá az FBI.

 

 hirdetes_810x300  

A külügyi szóvivő szerint ezt azért nem tudják megígérni, mert a most meglett sok ezer levelet még szét kell válogatniuk aszerint, hogy Clinton diplomáciai levélváltásaihoz vagy magánlevelezéséhez tartoznak-e. Ezen kívül az igazságügyi minisztérium is bejelentkezett, hogy megnézné a szóban forgó e-maileket.

 

Egykor elült a botrány, most kérdéses…

 

A szövetségi nyomozóiroda hosszú hónapokig vizsgálta Hillary Clinton gondatlan levelezését, és végül nem javasolt vádemelést a politikus ellen.

 

Kérdés, hogy ez így marad-e, miután a nyomozók átnézték az újonnan előkerült 14 ezer 900 emailt is.

 

Amikor az igazságügyi miniszter úgy döntött, hallgat az FBI-ra, és nem emel vádat Hillary Clinton ellen, úgy nézett ki, hogy elül ez a botrány.

 

De ez az újabb fordulat felélesztette az indulatokat, ami nem biztos, hogy jól jön a demokrata elnökjelöltnek a november 8-i választások előtt.

 

Forrás: hu.euronews.com

Nyitókép: msnbc.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!