A török tankok észak-szíriai offenzívája, aminek célja az Iszlám Állam visszaszorítása volt, elérte a Nyugat által támogatott (szintén az IÁ ellen harcoló) kurd erőket is.

 

A szír polgárháború 5 éves történetének legnagyobb szárazföldi hadműveletében a török páncélosok amerikai légitámogatás segítségével gyorsan felszabadították az IÁ által ellenőrzött Jarablus városát, mely a török-szír határ közelében fekszik.

 

Ezután a tankok délnek vették az irányt, hogy a hivatalos török politika által terroristáknak tartott kurd YPG milíciáját megtörjék. Az YPG volt az USA legnagyobb szövetségese az IÁ ellen, amely visszafoglalta Manbij stratégiai jelentőségű nyugati városát az dzsihadistáktól. Most Törökország kijelentette, mindaddig Szíriában marad hadserege, míg a kurd milícia fel nem adja a várost (vagyis nem a törököknek).

 

 hirdetes_400x285  

Az USA alelnöke, Joe Biden arra figyelmeztette a kurdokat, hogy elvesztik az Egyesült Államok támogatását, ha nem vonulnak vissza, mire a kurdok kijelentették, csak arab szövetségeseiknek adják át a várost.

 

A szír kormányerőkkel szemben álló, török támogatást élvező szír lázadók Jarablus biztosítása után Manbij felé veszik az irányt, és megpróbálják átvenni a város feletti ellenőrzést a kurdoktól.

 

Ha  Törökország tovább nyomul dél felé, sikerülhet éket vernie a két, kurdok által ellenőrzött észak-szír régió közé, amelyekhez az YPG csatlakozni szeretett volna. Ha ezt az YPG véghez vitte volna, akkor a török-szír határ mentén egy egységes kurd felségterület alakulhatna ki, amit Ankara elfogadhatatlan biztonsági fenyegetésnek tart.

 

The Wall Street Journak, Körkép.sk

Nyitókép: wsj.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!