Részletesen ismertette Donald Trump republikánus elnökjelölt, hogyan tenné lehetővé az Egyesült Államok területén illegálisan, lejárt vízummal tartózkodó bevándorlók kitoloncolását. A milliárdos elnökjelölt egy iowai kampányrendezvényen tartott beszédet szombaton.

 

– Már az első napon elkezdem a bűnöző illegális bevándorlók eltávolítását ebből az országból – köztük annak a több százezer bűnöző illegális bevándorlónak az eltávolítását, akiket az Obama-Clinton adminisztráció idején engedtek be az Egyesült Államok területére.

 

Donald Trump sok konzervatív szavazót szerzett azzal, hogy korábban kijelentette: fal építését tervezi a mexikói határra. Ugyanakkor a milliárdos népszerűtlen az Egyesült Államokban jelentős számban élő dél-amerikai származású közösség körében.

 

 hirdetes_810x300  

Folytatódik a gyűlöletkampány 

 

Pár napja már egyre durvább hangnemben vitáznak egymással a 2016-os amerikai elnökválasztás jelöltjei. A CNN tudósítása szerint Hillary Clinton pénteken, a Nevada állambeli Renóban rendezett kampányeseményén rasszistának nevezte ellenfelét, és erősen kritizálta a Donald Trumpot támogató republikánusokat is, mondván, a rabszolgaság eltörléséért küzdő Abraham Lincoln pártja mára egy gyűlölködő milliárdosokból álló gittegyletté vált.

 

 

Clinton szerint az Egyesült Államok főparancsnoki tisztét nem lehet egy olyan emberre bízni, aki hisz az összeesküvés-elméletekben, vagy ha nem is hisz bennük, de lelkesen hangoztatja őket, mert egyáltalán nem érdekli, hogy van-e egyáltalán valóságlapjuk. Hangsúlyozta, hogy Amerikának nem egy olyan elnökre van szüksége, aki felül a rasszista sztereotípiáknak, és „a paranoiára és az előítéletekre építi a kampányát”.

 

Trump nem sokáig maradt adós a válasszal. A demokrata jelölt beszédére reagálva „bigottnak” nevezte ellenfelét, aki „csak a feketék és a latínók szavazataira hajt”. Szerinte sem Clinton, sem a Demokrata Párt nem tett semmit az Egyesült Államokban élő kisebbségek helyzetének javításáért. „Csak beszél, de nem tesz semmit. Szégyellnie kellene magát” – jelentette ki.

 

forrás: hu.euronews.com , ma.hu
kép: inhomelandsecurity.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!