Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasította azokat a találgatásokat, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket is bevetne a balti államok (Észtország, Litvánia és Lettország) ellen. Szerinte az ötlet képtelen, miért akarna saját szomszédságában atomfegyvert robbantani. Mindezt a Blommbergnek adott interjújában mondta. 

 

Putyin elmondta, nem kíván változtatni a Nyugattal szembeni magatartásán, akinek változtatnia kellene, az éppen a Nyugat.

 

Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) júliusi konferenciáján úgy döntött, hogy a balti államok és Lengyelország támogatására növeli katonai jelenlétét ezekben az országokban. Az indok elsősorban a Krím félsziget elfoglalása volt Oroszország által. Moszkva ugyanakkor az kelet-ukrajnai lázadókat támogatja, illetve a NATO lépésire válaszul katonai egységeket állomásoztat nyugati határai mentén.

 

 hirdetes_810x300  

„Minden józan gondolkozású ember, aki a valós politikával foglalkozik, megérti, hogy teljes képtelenség a – mondjuk úgy – Baltikumot fenyegető orosz veszélyre hivatkozni”

mondta az orosz elnök.

 

„Hogy esetleg háborúra készülnénk a NATO ellen? Mennyi ember él a NATO tagállamaiban? Nagyjából 600 millió? De Oroszországban [csak] 146 millió él. Igen, a legnagyobb atomhatalom vagyunk, de tényleg azt feltételezi, hogy atomfegyverek bevetésével mérnénk csapást a Baltikumra? Ez badarság”

 

Putyin saját elmondása szerint azt szeretné, ha Oroszország befolyása látható és jelentős lenne, „de abszolút békés és pozitív értelemben”, vagyis gazdasági, humanitárius és a szomszédokkal való hatékony együttműködés értelmében.

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: chicagotribune.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!