Jean Asselborn a menekültekkel való bánásmód, az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségének megtörése miatt akar megszabadulni Magyarországtól.

 

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint Magyarországot ki kell zárni az Európai Unióból – írta a Die Welt német lap.

 

„Nem fogadhatjuk el, hogy súlyosan megsértik az Európai Unió alapértékeit. Akik Magyarországhoz hasonlóan falakat emelnek a háborús menekültek ellen, vagy megsértik a sajtószabadságot és a bíróság függetlenségét, azokat ideiglenesen vagy szükség esetén akár végleg ki kell zárni az EU-ból”

 

Mondta Asselborn mindössze néhány nappal a pozsonyi EU-csúcs előtt.

 hirdetes_810x300  

 

Úgy nyilatkozott, hogy az EU nem tolerálhatja az „olyan kötelességszegést”, amit szerinte Magyarország követ el. Azt is kijelentette, hogy a kizárás lehet az

 

„egyetlen megoldás, hogy megőrizzük az Európai Unió összetartozását és értékeit”

 

A luxemburgi külügyminiszter leginkább a menekültek elleni brutális fellépést tartja EU-ellenesnek. Szerinte a kormány úgy bánik a háború elől menekülőkkel, mint a vadállatokkal. A kerítés, amelyet Magyarország épít, egyre hosszabb, magasabb és veszélyesebb.

 

„…a háború elől menekülnek, és szinte rosszabbul bánnak velük, mint az állatokkal (…) Magyarország nem áll messze attól, hogy tüzet nyisson a menekültekre. Bárki, aki át akar jutni a falon, a legrosszabbra számítson”.

 

De bírálta az Orbán-kormány tevékenységét más területeken is. Az igazságszolgáltatás függetlenségének kikezdése, a sajtószabadság korlátozása is a bűnlajstromon van.

 

Az uniónak ilyen esetben átmenetileg vagy akár véglegesen ki kell zárnia azt a tagját, amely nem tartja be az EU alapelveit – mondta Asselborn. Akizárás ugyanis az egyetlen lehetőség arra, hogy az EU egyben maradjon, és megőrizze az európai értékeket. Szerinte a kizárásról többségi döntést kellene hozni, mert már nem lehet tűrni azt a magatartást, amit Magyarország tanúsít.

 

Körkép.sk
kép: sme.sk/TASR/AP

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!