Nem felelnek meg a luxemburgi kormány hivatalos irányvonalának azok a bírálatok, amelyeket Jean Asselborn külügyminiszter fogalmazott meg Magyarországgal szemben – jelentette ki pénteken Pozsonyban Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök.

 

A huszonhét európai uniós tagország állam-, illetve kormányfőinek  előtt Bettel leszögezte, hogy a miniszter – aki egyebek között Magyarország unióból való kizárásáról tett említést – nem a kormány álláspontját fogalmazta meg. Hozzátette, hogy meglátása szerint Asselborn általánosságban az európai értékekről beszélt. Hangoztatta, hogy az Európai Unió egy nagy család, amelyen belül azonban vannak problémák, és ezeket a problémákat – ugyancsak a családon belül – meg is kell vitatni.

 

Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően csütörtökön az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, és arra kérte a német politikust, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.

 

 hirdetes_810x300  

Jean Asselborn a Die Welt című német lapban még kedden közölt interjúban egyebek között azt mondta, hogy elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország, ahol „kerítéseket építenek háborús menekültekkel szemben”, illetve ahol megsértik a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét. Bettel pénteken kijelentette, hogy később maga Asselborn is túlzónak minősítette bírálatát.

 

MTI, mno.hu
kép: metronews.ca

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!