Frissítve 16:20

 

Colleen Bell amerikai nagykövet az MTI megkeresésére reagálva cáfolta a hírt, miszerint elhagyná Magyarországot. Bell a Magyar Nemzetben megjelent cikkel kapcsolatban kiemelte, hogy az újság nem kereste meg és nem kérte ki a nagykövetség állásfoglalását a kérdésben, mivel ebben az esetben közölték volna, hogy „semmi sem állhat távolabb az igazságtól”.

 

A nagykövet azt is elmondta, hogy november 8-án eldől, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akit januárban iktatnak be. Hozzátette: mint minden amerikai nagykövetet, őt is az elnök nevezte ki.

 

 hirdetes_810x300  

A diplomata hangsúlyozta: örömmel szolgálja hazáját budapesti amerikai nagykövetként, és addig tölti be a pozícióját, amíg csak lehetséges.

„Még nem tudom, hol van a célvonal, de szándékomban áll átfutni rajta” – fogalmazott Colleen Bell.

 

 

Előzmények

 

A Magyar Nemzet ma reggeli cikkében azt írta, hogy a novemberi amerikai elnökválasztástól függetlenül mindenképp távozik Magyarországról az amerikai nagykövet, Colleen Bell.

 

A ma reggel megjelent cikkben arról számoltak be, a Barack Obama elnök által magyarországi misszióra 2014-ben kijelölt diplomata már néhány hete meghozta döntését, s ezt nem fogja befolyásolni az sem, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke.

 

A Magyar Nemzet szerint a korábban producerként ismert Bell kissé belefáradt a magyar–amerikai kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe.

 

Colleen Bell várhatóan a jövő év elején, legkésőbb kora tavasszal távozik, feladatait átmeneti jelleggel, az új nagykövet kinevezéséig David Kostelancik helyettes misszióvezető veszi át. Kostelancik tapasztalt karrierdiplomata, korábban Moszkvában is dolgozott.

 

Magyar Nemzet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!