Az amerikai belbiztonsági minisztérium és az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzés Igazgatósága (DNI) közös közleményben jelentette be, hogy Moszkva a felelős amerikai politikai szervezetek és csoportok, valamint egyes amerikai szövetségi államok választási számítógépes rendszerei elleni támadásokért.
A DNI szerint az ilyen jellegű és ilyen kiterjedt kezdeményezéseket csakis magas szintű orosz felelősök hagyhattak jóvá. A WikiLeaks és a Guccifer 2.0 néven elektronikus leveleket kiszivárogtató hacker módszerei megfeleltethetők az oroszok által alkalmazott módszereknek.

 

Az elmúlt hónapokban – sajtójelentések és politikusi nyilatkozatok szerint – felerősödtek az elsősorban a Demokrata Párt számítógépes rendszereit érő hackertámadások, néhány szövetségi államban pedig hivatalosan is jelezték a szövetségi kormánynak és a belbiztonsági illetékeseknek, hogy a választások számítógépes rendszereit többször is hackertámadás érte, de mostanáig mindenki csak sejtetni engedte, hogy oroszok állnak a háttérben. Maga Barack Obama amerikai elnök is nyilatkozott erről, de ő is hangsúlyozta, hogy ez egyelőre csak feltételezés, bizonyítékok nem állnak rendelkezésre.

 

Néhány nappal ezelőtt a The New York Times című lap Oroszországban járt, a mongol határhoz közeli Bijszk városában, ahol megtalálta azt az orosz férfit, akinek a szervereiről követték el az amerikai számítógépes rendszerek elleni hackertámadásokat.

 

 hirdetes_810x300  

vs.hu
kép: theguardian.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!