Az Ausztriában egy hűtőkamionban tavaly holtan talált 71 ember ügyében nyolc gyanúsított ellen fog vádemelést javasolni a magyar rendőrség, három bolgár sofőrt pedig még köröznek – jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten – írja az MTI.

 

Boross Zoltán azt mondta, az elkövetők a magyar-osztrák határ átlépésekor tudták, hogy a hűtőkamionban szállított emberek már nem élnek.

 

A bűnszervezetet egy Magyarországon oltalmazottként élő afgán állampolgár irányította, akitől ezt a státust később megvonták. Az előzetes letartóztatásban levő nyolc gyanúsított között van egy bolgár-libanoni férfi, akinek a feladata az embercsempészethez szükséges járművek beszerzése volt, a többiek bolgár állampolgárok, akik sofőrként működtek közre. A gyanúsítottak egyike az a 25 éves sofőr is, aki a hűtőkocsit vezette – ismertette.

 

 hirdetes_400x285  

A bűnszervezet afgán vezetőjének a gátlástalansága és kapzsisága vezetett a tragédiához

 

A szervezet feltehetően több millió eurónyi bevételének útját a hatóságok nem tudták feltérképezni, az afgán férfi Afganisztánba küldte a pénzt, amit a társai vagy készpénzben, táskában szállítottak, vagy követhetetlen pénzátutalási rendszeren keresztül átutalták.

 

A magyar szakértők megállapították, hogy a 71 illegális bevándorló a járműbe bezárása után legkésőbb 3 óra elteltével fulladásos kínhalált szenvedett.

 

Működésük során 1106 embert csempésztek az elkövetők. 2015 júniusától már azokat az illegális bevándorlókat is továbbvitték, akik befogadóállomásokra kerültek. Alkalmanként 1200-1500 eurót kértek a csempészetükért a szerb határtól, a migránsoknak Afganisztántól Németországig átlagosan 4-6 ezer euró közötti összeget kellett fizetniük.

 

Az ügyben négy ember ellen bűnszervezetben elkövetett emberölés, a többiekkel szemben bűnszervezetben elkövetett embercsempészet minősített esete miatt fog vádemelést javasolni a rendőrség, de ez várhatóan csak később történhet meg, mert az iratismertetés időt vesz igénybe. A gyanúsítottak között van, aki teljes beismerő vallomást tett, van, aki önmagára nem terhelő vallomást tett, és olyan is, aki mindent tagad.

 

A bűnözők számára mindössze a bevételről szól az embercsempészet, csak tavaly 5-6 milliárd euró pénzügyi tranzakció zajlott le ezzel összefüggésben.

 

 

MTI

Nyitókép: nytimes.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!