Oroszország biztonsági fenyegetésként fogja fel az amerikai tankok és páncélozott harcjárművek Lengyelországba vezénylését – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

 

 

Peszkov szerint bármely ország negatívan értékelné az idegen katonai jelenlét megerősítését határai közelében.

„Úgy tekintünk erre, mint fenyegetésre, és mint olyan lépésre, amely veszélyezteti érdekeinket és biztonságunkat” – mondta. „Egy harmadik ország erősíti jelenlétét Európában a határaink mentén. Amely még csak nem is európai ország”

– tette hozzá a szóvivő, mintegy megkerülve azt a tényt, hogy az Egyesült Államok a NATO tagja.
 

 

 hirdetes_810x300  

Dmitrij Peszkov hangsúlyozta, hogy a katonai kontingens létszámának nincs különösebb jelentősége.
 

 

A szóvivő kifejezte Moszkva „őszinte reményét”, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump megválasztott amerikai elnök jól kijön majd egymással, és nagyobb lesz a két ország közötti kölcsönös tisztelet, mint az Obama-kormányzat idején volt. Rámutatott, hogy Trump „legalább” készségét fejezte ki a párbeszédre.
 

 

„Ez nem jelent hajlandóságot arra, hogy mindenben megállapodjunk egymással. Ez aligha lehetséges és Moszkva nem is erre számít, de a párbeszéd alapot szolgáltat a reményre és segíthet bennünket abban, hogy kiutat találjunk sok bonyolult helyzetből”

– hangoztatta.
 

 

Peszkov ugyanakkor kijelentette, hogy a Kreml nem ért egyet Rex Tillerson amerikai külügyminiszter-jelöltnek a Krímmel kapcsolatban elhangzott kijelentéseivel. Tillerson törvénytelennek nevezte a félsziget elcsatolását Ukrajnától, és kijelentette, hogy a terület feletti orosz szuverenitást az Egyesült Államok csak akkor ismerheti el, ha azzal Ukrajna népe is egyetért.

 

 

MTI

Nyitókép: napi.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!