Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a magyarok minden közéleti szereplőről tudhassák, kicsoda ő, és honnan kapja a pénzét.

 

A magyar kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában – a civil szervezetekre vonatkozó kérdésre – kifejtette:

olyan világban élünk, ahol a befolyásolási kísérletek gyakoriak minden országban és majdnem minden ország részéről.

 

Példaként hozta fel, hogy Barack Obama elnöksége alatt az amerikaiak sokfajta befolyásolási módszert építettek ki a világban.

“Erről én tudnék mesélni hosszasan (…), a legprimitívebb befolyásolási módszerekkel bezárólag volt itt minden az elmúlt időszakban”

– fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor, hogy szövetségesek lévén nem a múlttal foglalkozik, inkább reméli, hogy a jövőben nem lesz ilyen.

 hirdetes_400x285  

 

Orbán a legfontosabbnak azt tartja, hogy megteremtsék annak lehetőségét, hogy minden magyar állampolgár tudhassa minden közéleti szereplőről, kicsoda, honnan – külföldről vagy Magyarországról – kapja a pénzét, és ha külföldről, támasztanak-e vele szemben elvárást.

 

“Átláthatóságot akarunk”, a magyaroknak ugyanis joguk van megérteni, milyen “befolyásolási manipulációs kísérletrendszerben éljük minden nap a politikai életünket”

– mondta Orbán Viktor.

 

A napokon belül hivatalba lépő új amerikai elnökről, Donald J. Trumpról Orbán úgy nyilatkozott: más kultúrájú amerikai vezetés érkezik.

 

Míg a leköszönő Obama-adminisztráció “globalista” volt, a következő nem az lesz, hanem egy “vagányabb amerikai politika”, amely nem köntörfalaz, nem bonyolítja túl a dolgokat – fogalmazott, jelezve, hogy az új attitűdhöz, viszonyrendszerhez az európaiaknak is alkalmazkodniuk kell majd.

 

A majdani amerikai látogatását firtató kérdésre azt is közölte, nyilvános konkrétumok még nincsenek az útról.

 

miniszterelnok.hu

Nyitókép: nyt.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!