Fél évvel a dokumentumok kézhezvétele után a magyar Legfőbb Ügyészség megerősítette, hogy átveszi Zsák Malina Hedvig ügyét. Ennyi ideig ismerkedtek a magyarországi hatóságok a ügyirattal. A főügyészség a hivatalos döntésről levélben értesítette a szlovák igazságügyi minisztériumot január elején.

 

„Jelenleg a magyar féllel arról folynak az egyeztetések, hogy milyen módon adjuk át az ügy írásos anyagait és a bizonyítékokat”

 

nyilatkozta a szlovák minisztérium szóvivője, Peter Bubla. Mint mondta, valószínűleg diplomáciai úton oldják meg a feladatot. A szlovák nyelvű ügyirat több mint 5000 oldalas, ezt a magyar hatóságoknak kell majd lefordíttatnia.

 

Vesszőfutás

 hirdetes_810x300  

 

2006-ban, a Smer-SNS-HZDS kormány regnálásakor az akkor még egyetemi hallgató Malina Hedviget két férfi megtámadta és bántalmazta Nyitrán, mert magyarul beszélt. A rendőrség egy hónappal később lezárta az ügyet azzal, hogy az eset nem történt meg.

 

Mivel akkor a kormány tagja volt a magyarellenességgel feltűnősködő Slota-féle SNS-is, ezért sokan politikai beavatkozást sejtettek a háttérben.  Már maga a nyomozás során kikért szakértői vélemények is ellentmondásosak voltak, később Robert Kaliňák belügyminiszter „beteges hazudozónak” nevezte a lányt. A rendőrség végül a kormány álláspontját fogadta el, és leállította a nyomozást.

 

Nyolc évvel később a szlovák főügyészség hamis tanúzással vádolta meg Hedviget, aki időközben családjával Győrben telepedett le. A legutóbbi választások után végül Tomáš Borec megbízott igazságügyi miniszter engedélyezte, hogy a per Magyarországon folytatódhasson.

 

 Tíz év után

 

Tíz évvel a támadás után, tavaly augusztusban kapta meg a magyar ügyészség a magyarra lefordított vádiratot, majd Budapest további dokumentumokat kért ki a szlovák bíróságtól, mint például Hedvig tanúvallomását, amit 2006 szeptemberében tett a rendőrségen.

 

„Ezek alapján a dokumentumok alapján a Magyar Legfőbb Ügyészség 2016. december 26-án úgy döntött, hogy az ügyet átveszi. Az átvétel és az ügyirat lefordítása után a Győri Nyomozó Ügyészség lesz az illetékes”

 

Nyilatkozta Fazekas Géza, a magyar Legfőbb Ügyészség szóvivője.

 

Két lehetőség

 

A Győri Nyomozó Ügyészség előtt két választás áll. Vagy visszavonja a Hedvig elleni vádemelést a bizonyítékok elégtelenségére hivatkozva – ezek egy része az elmúlt tíz évben megsemmisült vagy már nem használható, mint például a bélyeg –, vagy újra kezdi az egész bizonyítási eljárást, behívja a tanúkat és újabb szakértői véleményeket kér ki.

 

Körkép.sk, SME.sk

Nyitókép: maszol.hu

 

Körkép.sk exkluzív: Malina Hedvig szülei Ficoról, Kaliňákról és Bugár Béláról (videó)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!