Az elmúlt hónap folyamán a lengyel közélet a rendszerváltás utáni időszak egyik legsúlyosabb politikai és alkotmányos válságát élte át. A Szejm politikusai és szimpatizánsai a válság definícióját adó valamennyi elemet felmutatták: a szokványosnak mondható szájkaraté mellett találunk a sorban ellenzéki parlamenti obstrukciót, de az országgyűlés kijáratainak blokádja is terítékre került. A közelmúlt eseményei a pucsparádék birodalmává tette.

 

Marek Tadeusz Kuchciński lengyel házelnök, akit nem hatott meg az ellenzék sztrájkja. Forrás: Pestisrácok

 

Változások a Szejmben: a posztkommunisták ki, a rendszerellenesek be

 

Ahogy arról már beszámoltunk, mintegy másfél évvel ezelőtt komoly változások zajlottak le a Visztula partjainál. A Jarosław Kaczyński vezette nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) – először egyedül is kormányt tudott alakítani. A „politikai cunami” kisodorta a Szejmből – a törvényhozés alsóházából – a posztkommunista-baloldali SLD-t. A helyén maradt viszont az addigi két kormánypárt: a Polgári Platform (PO) és a Parasztpárt (PSL).

 hirdetes_810x300  

 

Új erőként jelent meg a népszerű rockzenész, Paweł Kukiz általt vezetett, ideológiailag besorolhatatlan, rendszerellenes formáció. Az államfői tisztséget lassan két esztendeje Andrzej Duda tölti be, aki szintén a PiS színeiben került megválasztásra. Így látszólag minden adott a stabil kormányzáshoz.

 

A Kukiz’15 Mozgalom létrehozója, Pawel Kukiz. Forrás: Wiadomości.dziennik.pl

 

A PiS-kormány vitatott lépései

 

A PiS-kormányzat beiktatása után nem vesztegette az időt: számos társadalmilag támogatott és nagy népszerűségnek örvendő (családtámogatási rendszer kiterjesztése), ugyanakkor politikailag erősen megkérdőjelezhető (Alkotmánybíróság bírái kinevezései körüli vita) intézkedést hozott.

 

Elemzők szerint nem kizárható, hogy a lengyel vezetés a magyar parlament tapasztalataiból inspirálódott. A szabályozás értelmében az addig a Szejmben szabadon mozgó és tevékenykedő újságírókat komoly korlátozás súlytotta : egy külön médiacentrumban figyelhették volna az üléseket, a képviselőkkel való kapcsolattartásra pedig egy interjúszoba állt volna rendelkezésre.

 

Tüntetés a tervezett médiatörvény ellen. Forrás: webarchív

 

Obstrukció a XXI. században

 

A kezdeményezés leginkább a Polgári Platform képviselőinél, illetve a kormány ellen több hónapja folyamatosan tüntető civileknél – Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) – verték ki a biztosítékot.  Az ellenzéki parlamenti képviselők egyfajta XXI. századi osbtrukcióval fizikailag elfoglalták az országház pulpitusát, így bénítva meg annak munkáját.

 

A civil mozgalom tagjai több száz fős tüntetést szervezetek a törvényhozás elé, majd a rendőri összetűzéssel folytatodó akció részeként blokád alá vonták az épület kijáratait.

 

A kormánypárt – belátva, hogy a rendes ülésterem nem alkalmas a munkavégzésre – nem tétlenkedett: egy másik teremben fogadták el az idei költségvetést, miközben ott nem állt rendelkezésre megfelelő (szavazatszámlálási) technikai eszköz. az ellenzéki képviselők pedig akadályoztatva voltak a voksolásban.

 

Civilek demonstrációja. Forrás: neweurope.eu

 

Ami ezután következett az a mondernkori lengyel politika egyik legnagyobb viharát generálta. A kérdés, hogy beszélhetünk-e puccs-kísérletről és ha igen, ki hajtotta azt végre. A Kaczyński-féle álláspont szerint azt az ellenzék generálta obstrukciós tevékenységével, a parlament fizikai erővel történő blokkolásával és a vita ,,nemzetköziesítésével.”

 

Az ellenzék véleménye ezzel merőben ellentétes. Érvelésük szerint a PiS ,,önpuccsolt” –  ellehetelenítve ezzel az ellenzéki munkát – és így akadály nélkül fogadhatta el az egyik legfőbb jogi normát, a költségvetési törvényt.

 

Varsói Majdan?

 

A katolikus ország számára a karácsony sem hozott enyhülést: mi több, ahogy az időjárás, úgy az álláspontok is bekeményedtek. Az ellenzék erői éjjel-nappal megszállva tartották a parlamenti pulpitust. Kaczyński azonban nem hátrált. A felek egymástól függetlenül a varsói érseket kérték fel közvetítésre annak érdekében, hogy a szembenállás ne eszkalálódjon.

 

Eközben egyes ellenzékiek már-már a kijevi Majdant megidéző hangulatot vízionáltak, amikor a hatalom – látva a fokozódó társadalmi elégedettlenséget és utcai tüntetéseket – kétségbeesetten az erőszak alkalmazásába menekült. Mint ismert, a bevetett orlövészek golyói tucatnyi emberáldozatot követeltek.

 

Ryszard Petru azokban a napokban nem mutogatott ilyen határozottan. Forrás: newsweek.pl

 

A felülről generált konfliktus akár komolyabbra is fordulhatott volna, ám egy ,,ártatlan” fénykép a Twitteren mindent megváltoztatott. Az ellenzék egyik vezéralakja, Ryszard Petru és párttársnője ugyanis együtt repültek szilveszterkor Madeira szigetére. Eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy Petrunak még van felesége, a személyes vonatkozáson túl Petru nem csak pártjának, de az egész ellenzéki oldalnak is szabályos öngólt rúgott.

 

A puccsmester: Jarosław Kaczyński

 

2017 első napjaiban világossá vált, hogy a Petru-féle erő helyett a Polgári Platform vált az ellenzék vezető vitorlájává.  (Ami  egyébként nagyban a pártelnök, Grzegorz Schetyna érdeme.) Valamint bebizonyosodott, amit eddig is sejteni lehetett, hogy a lengyel politika egyik legkövetkezetesebb és legrafináltabb játékosa továbbra is Jarosław Kaczyński, aki  a szembenállás legnagyobb győztesének tekinthető.

 

Egy kevésbé releváns kérdésben (az újságírók szabad mozgása a parlamentben) ugyan meg kellett alkudnia és visszaállítania a status quo-t,  Lengyelország ugyanakkor megkérdőjelezhetelen és stabil büdzsével rendelkezik, a Szejmben rendes munka folyik és nem utolsó sorban sikerült ügyesen megosztania a vele szemben álló ellenzéki csoportokat.

 

A 68 éves Jarosław Aleksander Kaczyński, Lengyelország 14., politikailag megerősödött miniszterelnöke. Forrás: waytofamous.com

 

Békési Júlia Boglárka

 

Források: onet.pl (en), gazeta.pl (en), Kitekintő, Új Szó, 888.hu, MNO

 

A nyitókép forrása: aszdziennik.pl

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!