A lengyel kémelhárítás vádemelést kezdeményezett a főügyészségen Donald Tusk ellen. Az elhárítás szerint az Európai Tanács (a lengyel kormány tiltakozása ellenére) újra megválasztott elnöke még mint lengyel kormányfő közbeszerzési csalást követett el a lengyel elnöki különgép szervizelésére kiírt tendernél.

 

A Tu-154-es típusú elnöki gép 2010-ben zuhant le Szmolenszk közelében, fedélzetén a lengyel politikai és katonai elit tagjai tartózkodtak élükön az akkori állmfővel, Lech Kaczinskyval.

 

Az elhárítás nyomozatai anyaga szerint a gépet 2009-ben Oroszországban szervizelték. A lengyel-orosz viszony legendásan rossz, és a 2010-es repülőgép-szerencsétlenség súlyos diplomáciai konfliktust okozott.

 

 hirdetes_810x300  

A lengyel média értesülései szerint az egyik orosz érdekeltségbe tartozó vállalat, a Polit-Elektronik már fél évvel a szervizelési tender meghirdetése előtt tudta, hogy megnyeri a közbeszerzést. Ráadásul az elnöki különgép javíttatása annyiba került, mintha egy újat vásároltak volna.

 

A jelenlegi lengyel köztársasági elnök, Jaroslaw Kaczinsky (Lech fivére) a mai napig Tuskot teszi felelőssé a szerencsétlenségért. A konzervatív Jog és Igazságosság pártja Tuskot be is perelte hazaárulásért és azért, mert megpróbálta megakadályozni a baleset valódi okainak felderítését. A párt ugyanakkor Oroszországot vádolja a tragédiáért, amelyben csaknem az egész lengyel katonai vezérkar odaveszett.

 

Teraz.sk

Nyitókép: themalaymailonline.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.