Grúzia a huszonkettes csapdájában

Március 28-án lépett hatályba az Európai Unió döntése, mely eltörölte a grúz állampolgárok rövidtávú vízumkorlátait. Politikailag vitathatatlanul ez egy jelentős mérföldkő a dél-kaukázusi állam euro-atlanti térségbe való csatlakozásának akadályokkal tarkított útján.

A Szovjetunió felbomlásával megalakult alig több, mint három és fél millió lakosú állam szerény méretarányai ellenére a Kaukázus térségének – így Európának és Ázsiának is – meglehetősen fontos területe. Gondoljunk csak a XX. század első felében zajló orosz-török nagyhatalmi vetélkedésekre, melyek határvidékeként a Szovjetunió megalakulásának időszakáig szolgált. Onnantól kezdve Örményországhoz és Azerbajdzsánhoz hasonlóan – a grúz ,,fejlődés” taktusát is Moszkva diktálta. Ezt a stafétabotot napjainkra az Európai Unió és a NATO-n keresztül az Egyesült Államok vette át.

Jutalomfalatok az Európához vezető úton

   

Az Európai Unió Tanácsa március végi döntésével a következőket hagyta jóvá:

 

– a grúz állampolgárok kilencven napig vízummentesen tartózkodhatnak az EU-ban;

– ez a könnyítés a munkavállalásra nem terjed ki;

– csak a biometrikus úti okmánnyal rendelkező állampolgárok kerülhetnek a feloldás hatálya alá.

A Bizottság migrációs politikáért felelős tagjának, Dimitrisz Avramopulosz-nak a nyilatkozatából világosan kiderül: az EU döntése jutalomfalat Grúzia számára annak érdekében, hogy elismerjék a ,,grúz hatóságok és a grúz nép jogállamiság és az igazságszolgáltatás reformjainak területén elért eredményeit.” De milyen eredményekről beszélhetünk pontosan?

A Moszkva – Brüsszel – Washington bermudaháromszög

Ahogy ez lenni szokott, a Szovjetunió felbomlásával Tbiliszi számára is megnyílt a lehetőség, hogy Európa irányába tekintsen. A cári Oroszország válságos időszakában 1918 és 1921 között Grúzia ugyan független államként létezhetett, ám a közel hetvenévnyi szovjet rémálom mély nyomokat hagyott az ország fejlődésében.

A Fekete-tenger keleti partján fekvő ország geostratégiailag kihagyhatatlan terület: többek között ne feledkezzünk meg északi szomszédjáról, Oroszországról, valamint a NATO-tagállamról, Törökországról sem.

Grúzia 1992-ben csatlakozott az EBESZ-hez. (Ez többek között azt is jelentette, hogy a helyi választások állandó szereplőjévé váltak a szervezet megfigyelői.) Alig egy évvel később különleges megfigyelői státuszt kapott az Európa Tanácsban, ahova végül 1999-ben fel is vették a tagok közé. Az Európai Unióval 1999-ben írta alá a Partnerségi és Együttműködési Megállapodást.

Az ázsiai ország külpolitikáját tekintve már az ezredforduló előtt is folyamatosan a ,,nyugati” világ felé kacsingatott: tetten érhető volt az északi szomszédtól való távolódás igénye. Moszkva ehhez a kérdéshez amolyan ,,oroszosan” állt: Grúziát a közel-külföld részeként tartja számon, és mint ilyen, közvetlen érdekszféraként tekintett és tekint rá.

A 2008-ban kirobbant dél-oszétiai háború Tbiliszi és Moszkva szembenállásának kulminációjaként még inkább Brüsszel felé sodorta a kis államot, amely 2008 áprilisában NATO-tagjelölti státuszba került. Történt ez annak ellenére, hogy az EU vizsgálóbizottsága később megállapította: hiába vádolta a déloszétokat Tbiliszi, a háborút Grúzia kezdte.

Ezzel párhuzamosan az Unió és Grúzia közti kereskedelmi kapcsolatok is folyamatosan élénkültek. Az oroszokkal való fegyveres konfliktus előtti időszakban erősen érezhető volt, hogy Tbiliszi számára Oroszország jelentette a hagyományos piacot. A háborút követően azonban Moszkva maga zárja el piacát – ezzel mintegy tálcán kínálva szomszédját az európai kereskedelem egyre bővülő svédasztalára.

A NATO és Grúzia közötti partnerségi kapcsolatok további fontos állomása volt a 2012 márciusában aláírt megállapodás a kiterjesztett kölcsönös biztonsági együttműködésről. Anders Fogh Rasmussen akkori főtitkár elismerő szavakkal méltatta Brüsszelben Grúzia magatartását. Ez aligha volt meglepő, hiszen Tbiliszi jelezte, az afganisztáni ISAF misszióhoz való hozzájárulását csaknem megkétszerezi.

A kilencvenes évek második felében élénkülésnek induló amerikai-grúz bilaterális kapcsolatok is a Moszkvától való eltávolodás tendenciáját erősítették. Az Egyesült Államok a demokratikus konszolidáció és az euro-atlanti integráció elősegítése érdekében hatalmas összegekkel támogatja Grúziát.

A 2000-es évek elején ezek a pénzösszegek meghaladták a százmillió dollárt – így nominálva a kis kaukázusi országot a legnagyobb mértékben támogatott államok 15-ös amerikai toplistájára. A célterületek közé tartozik az emberkereskedelem és a terrorizmus leküzdése, valamint az országot alapjaiban érintő reformok.

,,Európa várótermében”

Amikor az integráció hívei Grúziáról gondolkodnak, számos kérdés merül fel. Ilyen, hogy hogyan és mikor tudja stabilan rendezni a belső és külső konfliktusait, valamint mennyiben képes részt venni a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában.

Az világos, hogy a közeljövőben Grúzia se NATO, se EU-tag nem lesz. És annak ellenére, hogy a 2007-es román és bolgár EU-csatlakozás még inkább reflektorfénybe helyezte a fekete-tengeri térség gazdasági jelentőségét, Oroszország is pontosan tisztába van Grúzia akadályokkal teli európai integrációs lehetőségeivel. Ennek tudatában a régióban lévő érdekeltségei tekintetében nem tekinti komoly fenyegetésnek Grúzia EU-felé tett lépéseit.

A vízumeltörléssel tulajdonképpen az utolsó ,,objektív cél”, – melyet a Keleti Partnerség keretében Grúzia és az Európai Unió felállított magának – teljesült. Magától értetődik tehát a kérdés, hogy a felek hogyan képzelik el a közös jövőt. A korábbi és a jelenlegi grúz kormányok bel- és külpolitikai intézkedései csak lépések voltak a végső cél, a NATO- és az EU-csatlakozás irányába.

Azonban az időközben felerősödött és az uniót igencsak megterhetlő migrációs válság és az egyre hangosabb euroszkeptikus szólamok egyfajta ,,utópiává” teszik a csatlakozásról szőtt grúz álmokat. Mindez visszaható folyamat, hiszen így a posztszovjet ország elvesztheti motivációját: a csalódottság állapota pedig könnyedén visszaránthatja a belső frusztrációkkal terhelt politikai környezetet a válságba.

Békési Júlia Boglárka

Források: consilium.europa.eu, osw.waw.pl (EN), vlaston.webnode.hu, elib.kkf.hu, Prominoritate, Hadtudományi Szemle, MNO, MTI

A kiemelt kép forrása: Georgiatoday.ge