Mintegy 19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban, a nyilvántartottak száma hét év alatt több mint 900 százalékkal emelkedett – közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap pénteken.

 

A lap információi szerint a belga rendőrségi adatbázisban amíg 2010-ben mintegy 1800 terrorizmushoz köthetők, vagy velük szimpatizálók adatait rögzítették, addig a terrorveszély szempontjából szélsőséges nézeteket vallók, vagy terrorszervezettel rokonszenvezők száma 2017 első négy hónapjára megközelítette a 19 ezret. Az adatok tanúsága szerint az emelkedés 7 év alatt 907 százalékos.

 

Jan Jambon belga belügyminiszter elmondta, hogy a rendőrségi adatbázisban rögzítettek nem mindegyike követett el, vagy kísérelt meg terrorista támadást. Sokan vannak közöttük olyanok, akiknek telefonján, számítógépén, vagy közösségi oldalaikon talált információk alapján bebizonyosodott, hogy szimpatizálnak, vagy valamilyen formában kapcsolatot tartanak terrorista csoport tagjaival, vagy azok családtagjaival.

 

 hirdetes_400x285  

A miniszter elmondta azt is, hogy az adatbázisban mintegy 2200 olyan ember is szerepel, akik terrorizmushoz nem köthetők, ugyanakkor szélsőségesen radikális nézeteket vallanak. Ezek közé gyakran olyan hozzátartozók, köztük nők tartoznak, akiknek családtagja terrorizmushoz köthető tevékenységet végzett, vagy tervezett elkövetni.

 

Forrás: lalibre.be/mti

Nyitókép: BBC

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!