Új politikai szervezet létrehozását jelentette be hétfőn Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt volt elnökjelöltje. Az Együtt Előre (Onward Together) elnevezésű csoport megalakításával Hillary Clinton visszatérni látszik az aktív politikába.

 

A demokraták volt elnökjelöltje Twitter-üzenetben jelentette be kezdeményezését, majd egy elektronikus levélben arra kérte támogatóit, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá. Clinton a levélben kifejtette, hogy a most életre hívott szervezet progresszív értékeket kíván előmozdítani, és támogatja az állampolgárok politikai aktivitását.

 

A szerveződő csoport weboldalán a politikus megállapította:

 

 hirdetes_810x300  

„Márciustól a menekültek befogadásának támogatására rendezett Nők Menetétől kezdve a különböző városi összejövetelekig, az amerikaiak korábban nem tapasztalt nyíltsággal mondják ki, amit gondolnak. Minden korábbinál szenvedélyesebben hiszek abban, hogy az állampolgári elkötelezettség minden szinten központi kérdése az erős és vibráló demokráciának”.

 

A volt elnökjelölt hangsúlyozta, kezdeményezésével ösztökélni szeretné honfitársait a politikában történő részvételre, az önszerveződésre és akár arra is, hogy jelöltként induljanak választásokon.

 

Ez az év nem úgy alakult, ahogyan elképzeltem, de tudom, hogy miért harcolok: egy barátságosabb, nagylelkűbb, befogadó Amerikáért. Előre!” – fogalmazott Hillary Clinton.

 

Forrás: teraz.sk/dailykos.com/twitter.com/MTI

Nyitókép: Huffington Post

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!