Két lengyel állampolgár is meghalt a manchesteri terrortámadásban, egy pedig megsebesült – közölte a lengyel külügyi tárca. A hírt a brit hatóságok is megerősítették.

 

Szülők vesztették életüket

 

Witold Waszczykowski külügyminiszter az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva elmondta: a két halálos áldozat az Ariana Grande koncertjén jelen lévő két lány szülei, akik a rendezvény végén gyerekeikért mentek. Az egyik lány felnőtt, a másik kiskorú, Waszczykowski közlése szerint a brit hatóságok és a manchesteri lengyel konzulátus gondoskodnak róluk.

 

 hirdetes_810x300  

Waszczykowski kedd délutáni sajtónyilatkozatában elmondta, hogy a terrortámadás után a manchesteri lengyel konzulátus arra figyelmeztette őt: a városban élő népes lengyel közösség miatt fel kell készülni arra, hogy jöhetnek tragikus hírek lengyelekről.

 

A lengyel sebesültről a külügyminiszter elmondta, hogy ugyan nehéz műtéten esett át, de minden jel szerint életben marad. Beata Szydlo miniszterelnök szerdán Twitter-bejegyzésben fejezte ki részvétét a lengyel áldozatok iránt. “A terrortámadásban honfitársaink haltak meg, imádkozzunk értük” – írta a kormányfő.

 

Kedd esti adatok szerint a manchesteri arénában végrehajtott támadásban, amelyet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén követtek el, 22-en életüket vesztették, 59-en megsebesültek. A halálos áldozatok és a sebesültek között is sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított áldozat egy nyolcéves kislány.

 

Forrás: aktuality.sk

Nyitókép: Latest News World

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!