Barack Obama volt amerikai elnök politikai visszatérésre készül – jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.  A baloldalhoz közel álló, jólértesültségéről ismertté vált portál szerint Donald Trump elnök elődje ősszel akar visszatérni a politikába.

 

Barack Obama várhatóan a virginiai kormányzóválasztás kampányában vállal szerepet, mégpedig Ralph Northam jelenlegi kormányzóhelyettes mellett. Northam a jelenlegi demokrata párti kormányzó, a Clinton-házaspár barátjaként számon tartott Terry McAuliffe saját pártján belüli kihívója. Az Axios információi szerint Obama már aktívan részt vesz Northam kampányának pénzgyűjtő akcióiban.

 

Barack Obama várható visszatérése a hírportál szerint riadalmat keltett a Demokrata Pártban, mert a volt elnök szeretné átszervezni a pár apparátusát és meg akarja újítani programját. A demokraták a tavalyi választási vereség óta még mindig nem tértek magukhoz, és nem sikerült bővíteniük támogatóik táborát.

 

 hirdetes_810x300  

A pártot belviták emésztik, és vezetési válsággal küszködik. „Mindeddig kudarcot vallottunk abban, hogy jó gazdasági programot kínáljunk, elmagyarázzuk értékrendünket, és kiálljunk a dolgozó emberek mellett. Ennek nem szabad többé előfordulnia” – fogalmazott Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője néhány nappal ezelőtt.

 

MTI
kép: wordpress.com

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!