Szlovákiának Robert Fico kormányfő szerint az Európai Unió magjában van a helye, amely csak Németország és Franciaország vezetésével valósulhat meg. Ma több szlovák portál, köztül a DenníkN és az Aktuality.sk is közölte a hírt, magyar újságok/hírportálok cikkeire alapozva, miszerint a szlovák miniszterelnök hátat fordított szövetségeseinek.

 

A baloldali nepszava.hu szerint a szlovák miniszterelnök sajtóértekezletén mondta ki azt, amit már eddig is sejteni lehetett: Pozsony számára a Visegrádi Négyek együttműködésénél sokkal fontosabb  az, hogy országa a mag-Európához tartozzon. A kormányfő ezzel lényegében elhatárolódott nemcsak saját korábbi euroszkeptikus kijelentéseitől, hanem a budapesti és a varsói kabinet Brüsszel-ellenes megnyilatkozásaitól is.

 

„A politikám alapja közel áll az EU magjáéhoz, Franciaországhoz és Németországhoz”

 

– közölte Robert Fico a Reuters jelentése szerint. Mint fogalmazott:

 

 hirdetes_810x300  

„Habár nagyon érdekelt vagyok a Visegrádi Négyekkel való regionális együttműködésben, Szlovákiának inkább az EU-val való jó kapcsolat a létfontosságú.”

 

Mindez éles fordulat Fico korábbi euroszkeptikus hangneméhez képest: korábban még úgy jellemezte a brüsszeli bürokratákat, mint akik „elszakadtak a valóságtól”, azonban az elmúlt hónapok külpolitikai eseményei után már sokkal barátságosabbá vált az uniós vezetéssel.

 

Mik azok a magországok?

 

A Portfolio.hu  úgy véli, magországok alatt azt a formálódó mélyebb integrációs közeget kell érteni, ami a német-francia elképzelések mentén alakul. Emmanuel Macron francia elnökké választásával Angela Merkel német kancellár is azt állapította meg a minap, hogy érdemes harcolni az EU-ért, de ezért erőfeszítéseket is kell tenni, azaz csak az integráció mélyítésén keresztül vezet az út az eurózóna egységének megtartása érdekében.

 

Aktuality.sk/mandiner.hu/Portfolio.hu/Körkép.sk
kép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!