A dán rendőrség a DNS-teszt eredményeire hivatkozva közölte, hogy a koppenhágai tengerparton talált fej nélküli női tetem nem más, mint a hetek óta eltűnt Kim Wall újságíró, akit egy házilag készített tengeralattjáró fedélzetén láttak élve utoljára. Feltehetően ott gyilkolták meg, testét pedig a tengerbe dobták.

 

Az elkövető vagy elkövetők fémdarabokat erősítettek a testhez, hogy az ne emelkedjen a felszínre.

 

Az ügy első számú gyanúsítottja egy dán feltaláló, Peter Madsen, akit a hatóságok a múlt héten emberöléssel vádoltak meg. Az övé volt az a házi tengeralattjáró, amellyel Kim Wall társaságában merült le, a nő interjút akart készíteni vele.

 

 hirdetes_810x300  

A bíróságon Madsen azt vallotta, hogy Wall egy végzetes balesetben halt meg, és hogy a testet ő temette a tengerbe. Madsen korábban teljes más történetet mesélt el, azt vallotta, hogy mikor partra tette az újságírónőt, még élt és hogy semmilyen szerepe sem volt a gyilkosságban.

 

Fotó: TheGuardian.com

 

Kim Wall végtagok és fej nélküli holttestét egy kerékpáros fedezte fel a koppenhágai tengerparton.

 

A helyi média arról cikkezett, hogy azt is megvizsgálják, hogy Wall esete nincs-e összefüggésben korábbi ügyekkel. 1987-ben a koppenhágai kikötőben is találtak egy végtagok és fej nélküli hullát, ami egy japán turistáé volt.

 

Egyébként Madsen házilag készített tengeralattjáróját maga süllyesztette el, korábban azt vallotta, hogy műszaki probléma lépett fel. A hatóságok most nagy erőkkel keresik a járművet a Køge-öbölben.

 

TheGuardian.com

Nyitókép: TheGuardian

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!