Az Egyesült Államok védelmi minisztere, Jim Mattis hétfőn az Észak-Korea elleni amerikai katonai beavatkozás lehetőségeiről beszélt. Ezek egyik célja az lenne, hogy elkerüljék a dél-koreai főváros, Szöul porig bombázását egy esetleges ellentámadásban. Mattis nem zárta ki  halált okozó fegyverek bevetését sem.

 

Bármilyen katonai konfliktus a Koreai-félszigeten a múlt század közepétől nem látott mértékű emberáldozatot követelhet. Észak-Korea tüzérsége a két Korea határánál állomásozik, parancsra várva – hatókörükben pedig ott van Szöul is. Az 1950-53-as koreai háború során 50 ezer amerikai katona és több millió koreai halt meg (a szemben álló felek azonban valójában az USA és Kína voltak).

 

Az amerikaiak úgy gondolják, hogy Észak-Koreak tekintélyes nagyságú nukleáris és vegyifegyver arzenállal is rendelkezik, ami tovább bonyolítja a dolgot.

 

 hirdetes_810x300  

Mattis arra az újságírói kérdésre, hogy létezik-e olyan forgatókönyv a megelőző támadásra, amelynek következményeképp nem pusztul el Szöul és környéke, igennel válaszolt, de nem bocsátkozott részletekbe.

 

A nem halált okozó eszközök között olyan „fegyverek” szerepelnek, mint a tengeri blokád (a szaúdiaknak Katarnál bevált), a kibertámadások illetve katonai haderő elhelyezése Dél-Koreában – ez utóbbi már részben megvalósult, a félsziget déli felében 28 500 amerikai katona állomásozik.

 

 

Reuters.com

Nyitókép: twitter/Reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!