Mi zajlott Németországban a 2015-ös migránsválság kitörésekor? Miért kötelezte el magát Angela Merkel a nyitott kapuk politikája mellett? Valóban ő volt a fő értelmi szerző, vagy csak sodródott az árral, amelyet nála hatalmasabb erők indítottak el, és amely csaknem a bukását okozta? Mennyire határozták meg döntéseit a népszerűségi pontok és az „európai alapelvek”?
Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni Robin Alexander, a Die Welt napilap riportere, aki árnyékként követte az elmúlt nyolc évben a német kancellárasszonyt, nemrég pedig könyvet írt arról az időszakról – a német határok megnyitása és az eu-török paktum közt eltelt 180 napról. A könyv által feldolgozott eseményekről a Postoj szlovák konzervatív napilap készített terjedelmes összegzést.
2015. szeptember 4-e, aznap, mikor a budapesti Keleti pályaudvaron kezdetét vette a migránsválság, Angela Merkel számára legfeljebb csak azért lett volna emlékezetes, mert pártja bajor koalíciós partnere, a CSU ünnepséget rendezett Franz Josef Strauss emlékére. A neves politikus volt annak az ideának a megalkotója, miszerint Németországban a jobboldalon a CDU/CSU koalíción kívül nincs más, demokratikus kormányzásra jogosult alternatívája (ismerős érvelés?).
Betöltés ...
A CSU lépése saját pragmatikus politikájának a része volt, ezért Merkel elfoglaltságra hivatkozva elutasította a részvételt – a Der Spiegel ugyanis abban az időben Strauss kínos anyagi ügyeiről cikkezett.
A nap folyamán aztán a német kancellárasszony már a Magyarországról megindult többezer migránst bámulhatta a híradásokban.
Sakkjátszma
Orbán Viktor magyar miniszterelnök speciális vonatjáratokon küldi tovább a maradni nem akaró migránsokat Bécs és München irányába. A Keletin feltorlódott migránstömeg egy része aztán gyalogszerrel megindul az M1-es autópályán Bécs felé – nem akarnak Magyarországon maradni. A helyzet egyre drámaibb fordulatot vesz.
Mindezek előtt azonban Orbán egész nap (2015. szept. 4.) próbálja elérni az osztrák kancellárt, Werner Faymannt, hogy a megoldásról egyeztessenek. Faymann azonban nem veszi a telefont, mert nem tudja, mit is mondjon, mert sem befogadni, sem feltartóztatni nem akarja az embereket a határon (nehogy káosz törjön ki).
Az osztrák kancellár felhívja Merkelt, és azt javasolja, hogy a beérkező migránsokat (ekkor még csak több ezres tömegekről beszélünk) fele-fele arányban osszák el egymás közt. Merkel a válasz előtt felhívja külügyminiszterét, Frank-Walter Steinmeiert (SPD), aki elmondja, hogy Christian Kurz osztrák külügyminiszter szerint a határok megnyitása veszélyes üzenetet hordoz magában. Ezért csak kivételként kezelve fogadhatók be a magyar autópályán közeledő bevándorlók.
Merkel próbál egyeztetni a többi vezető döntéshozójával, a CSU vezére, Horst Seehofer azonban nem veszi a telefont, nem szívesen vállalná a mostani döntésért a felelősséget, amit (mint tudjuk) később Seehofer minden erejével élesen kritizált.
Az egyetlen józan gondolkodású országvezető, Orbán Viktor, aki nem várja meg, míg a németek és az osztrákok egyezségre jutnak, buszokra rakja a migránsokat, azokat is akik úton vannak (és a könyv szerint) sokakat a menekülttáborokból is. A magyar kormányfő ugyanis tudja, hogy napokon belül elkészül déli határán a kerítés. Azt is kijelenti, hogy mivel a migránsok Németországba akarnak eljutni, az ügy német és nem európai probléma.
Végül Németország és Ausztria a pár ezernél jóval több bevándorlót fogadnak be, ám Faymann úgy dönt, nem fogadja be a felét, hanem a nagyobbik részét buszokkal továbbküldi Németországba. Ekkor még mindenki kivételes, egyszeri humanitárius segítségről beszél. Merkel másnap (szept. 5.) kijelenti, hogy ezen az egy eseten kívül továbbra is a Dublini Szerződés van érvényben (miszerint az az ország gondoskodik a menekültekről, ahol először lépnek be az Unió területére, Orbán Viktor erre mondja, rendben van, de ez amúgy Magyarország volt, hanem Görögország…).
Közben Merkel arra kéri az európai vezetőket, hogy ők is fogadjanak be néhány Németországba érkező menekültet. A számuk azonban rohamosan nő, azon a hétvégén csak Münchenbe 22 ezer bevándorló érkezett.
És akkor közbeszólt a politika
Ezután jött egy megrázó tévészereplés, amelyen egy 15 éves, folyékony német nyelvtudással rendelkező palesztin lány elsírta magát Merkel és a kamerák előtt, és azt kérdezte a kancellárasszonytól, hogy miért kell neki és szüleinek elhagynia Németországot és visszamenni?
A bizonytalankodó Merkel azt válaszolta erre „Ha most azt mondjuk hogy mindannyian ide jöhettek, azt nem lennénk képesek kezelni”. Ez egy fontos mondat volt, mert később Merkel befogadó politikájának a jelszava ebből született meg: „Képesek vagyunk rá” (Wir Schaffen Das).
Merkel reakciója azonban súlyos hatással volt a népszerűségi indexére. A közösségi hálókon őt szívtelen, könyörtelen politikusnak nevező posztok jelentek meg, persze a balliberális sajtó kellőképp rájátszott a dologra. Politikai ellenfelei azonnal rárontottak, mondván, hogy Merkel azért nem látogatja meg a menekülttáborokat, mert nem akarja megégetni magát ezzel a problémával.
Multikulturális imperializmus
Merkelnek azt javasolja a német politika egyik nagyja, a jelenlegi pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble, hogy találkozzon Erdogan török államfővel, és egyezzen meg a határok lezárásáról. Merkel azonban erről hallani sem akar, a szabad világ női vezetője nem tárgyalhat egy diktatórikusan uralkodó közel-keleti vezetővel – pláne alárendelt körülmények között.
Merkel szeptember végén abban bízik, hogy sikerül rávennie az uniós tagállamokat, hogy egymás közt osszák szét a menekülteket. Megszületik a kötelező betelepítési kvóták terve (amelyhez az akkori francia elnök, Hollande is nevét adja). Orbán Viktort azzal próbálják az ügy mellé állítani, hogy az olasz és görög táborokon kívül a magyarokból is átvennének 54 ezer migránst. Ez még elfogadható lett volna, de mikor Merkel hivatalosan is bejelenti a nyitott kapuk politikáját, a magyar kormányfő elutasítja az ajánlatot – ezzel ugyanis megszűnt a felső határ lehetősége.
Elérkezik szeptember 22-e, és Németország eddig példa nélküli lépés mellett határozza el magát. Mivel több ország (főleg Közép-Kelet-Európában) elutasítja a kötelező kvótákat, a Miniszterek Tanácsán hatalmas nyomást gyakorolva kieszközli, hogy a kvótákról a konszenzusos (ahol vétójoga van minden országnak) szavazás helyett minősített többséggel döntsenek. Pedig ezt a módszert csak kisebb horderejű, főleg technikai kérdéseknél alkalmazták addig. (Később pontosan emiatt perelte be az ET-t Magyarország és Szlovákia).
A szavazás eredményét ismerjük. Érdekes azonban, hogy németeknek az utolsó pillanatban sikerül meggyőzniük a lengyel belügyminisztert is (a ma kormányon levő PiS lengyel párt nagy örömére, akinek sokat segített ez a körülmény a választási kampány során).
De nem működött
Nem sokáig örülhetnek azonban a német politikusok az eredménynek. A kvótákról ugyanis kiderül, hogy nem működnek, ráadásul Közép-Kelet-Európát is elidegenítik.
2015.szeptemberében Németország eufóriába kerül. Miközben a helyi hivatalok sorra amiatt panaszkodnak, hogy megteltek migránsokkal a központok, és már nincs hova elhelyezni az érkező tömegeket, a médiák és a közvélemény egy része örömtelin nyilatkozik. Az emberek köszöntő transzparensekkel fogadják a menekülteket, és elégedettségüknek adnak hangot, mert a második világháborúért felelős Németország „erkölcsi globális hatalommá” nőtte ki magát.
Ez a hangulat nem volt megszervezett (legfeljebb meglovagolt), a gazdag német társadalom mindig is segíteni akart a háború sújtotta országok lakosságán, főleg a náci múlt miatt érzett felelősség miatt is.
Miközben az osztrák bulvárlapok a beözönlő migránsok miatti rémületről cikkeznek, a német Das Bild azokról ír, akik nap mint nap a migránsokon segítenek. Ám ennek is politikai hatása van.
Az SPD-s külügyminiszter, Sigmar Gabriel refugeeswelcome (legyetek üdvözölve, menekültek) feliratú kitűzőt visel. A szociáldemokraták meglovagolják a kialakult eufóriát, Merkel pedig újra érzéketlennek és rideg, számító politikusnak tűnik mellettük.
A kancellárasszony PR-stábjában végül úgy döntenek, hogy ezen a helyzeten változtatni kell, ideje meglátogatni a menekülttáborokat. Itt Merkel hagyja, hogy migránsok selfiet készítsenek vele, a készült képek közül több bejárja az egész világot.
A kancellárasszony ezt a húzást azóta már biztosan megbánta. A képek ugyanis azt az üzenetet küldték az afrikai és közel-keleti menekültek számára, hogy Németország meghívta őket.
Lezárni, vagy nem zárni
Hogy mennyire befolyásolta a hatóságok lépéseit a politika, az is jól mutatja, ami a határellenőrzések bevezetésének tervével történt. A német belügyminiszter ugyanis összehívta az illetékeseket, hogy olyan intézkedést fogadjanak el, miszerint minden, papírokkal nem rendelkező migránst visszafordítanak a határról.
Itt ugyanis a fő kérdésük az volt, hogy hány napig kell Németországnak elviselnie a határnál fennakadt asszonyokról és gyerekekről készített képeket, mielőtt elindul a dominóeffektus, minden ország lezárja a határát, és így ők mentesülnek a nyomás alól. (Ez a kérdés azért is volt helytálló, mert Magyarország esetében már tapasztalhatták, hogy a média hogyan forgatta ki Orbán Viktor ellen a menekültekről készített képsorokat).
És mivel a német belügy vezetője nem tudja megígérni Merkelnek, hogy a határoknál kialakult helyzet nem rontja majd tovább a kancellár amúgy is megtépázott népszerűségét, Merkel nem mond sem igent, sem nemet. A javaslat elbukik, továbbra is válogatás nélkül mindenkit beengednek.
Így a német migrációs politika a beözönlő bevándorlók elhelyezésének és kommunikálásának a menedzsmentjére kezdett el fókuszálni, a határok védelme pedig háttérbe szorult.
„Nincs más alternatíva, csak én”
Merkel mindeközben olyan politikai irányvonalat vesz fel, amely azt mondja, hogy nem lehet Németországon belül megoldani a helyzetet, a határok lezárása pedig nem oldana meg semmit, csak felbontaná Európát. Szerinte nincs más lehetőség, csak nyitva hagyni a határokat, és várni, hogy a helyzet Európa határai előtt megoldódjon.
Egy héttel később azonban új felmérés lát napvilágot, ami Merkel és a CDU mélyrepülését mutatja. A német kancellárasszony eddig mindig azt a stratégiát követte, hogy leutánozta a társadalom középrétegének hangulatát. Most pedig kutyaszorítóba került.
Miközben Merkel külföldön a migráció élharcosává lépett elő, a valóságban tehetetlenül vergődött egy belpolitikai harcban, épp korábbi döntésképtelenségének köszönhetően.
Kénytelen határozottan kiállni a határok le nem zárása melett, miközben az SPD, a Zöldek, a Linkspartei azt harsogják, hogy Merkel mennyire kegyetlen a menekültekkel.
És akkor jön Schäuble
2015 novemberében jött az első mélyütés: Párizsban 130 áldozatot követel egy terrortámadás, ami egyértelműen összefüggésbe hozható a bevándorlással. Merkel politikájával szemben azonban saját szövetségesei körében is egyre nagyobb az ellenállás. A CSU vezetője, Seehofer kijelenti, hogy ezeknek az időknek az erkölcsi hőse nem a kancellárasszony, hanem Orbán Viktor. Hamarosan a CDU is egyre kritikusabban fogalmaz saját kancellárja rovására. Mikor a CDU frakcióülésén Merkel felteszi a kérdést, hogy az ott ülők szerint valóban lehetséges lezárni a német határokat (nem technikai, hanem politikai szempontból), a jelenlévők spontán „igennel” válaszoltak. Merkel pedig kénytelen meghallgatni a külföldi példákat, ahol ez sikerült. A párton belül soha nem látott mértékben megingott a helyzete.
Wolfgang Schäuble eddig még nem foglalt állást, ő azonban aligha lett volna hajlandó hátbatámadni Merkelt. A német belügyminiszter azonban – aki képtelen volt önálló döntést hozni a határok lezárásáról – Merkel befogadó politikáját kritizálja. Szigorításokat akar bevezetni a családegyesítésre vonatkozóan, ezzel is csökkentve a menekültkérelmek számát.
A baloldal lázong, mire a kancellárasszony szóvivője bejelenti, nem lesz semmilyen szigorítás. Ekkor úgy tűnik, hogy a tehetetlen belügyi tárcavezetőt elmozdítják helyről. Schäuble ekkor lép közbe. Kijelenti, hogy a CDU migrációs politikája kész katasztrófa, a határok nyitva tartása pedig meghívó a többi migráns számára. És elhangzik egy nagyon fontos mondat:
„A lavinák úgy indulnak el, hogy egy óvatlan síelő kimegy a hóra, és megmozdítja”
mindenki tudta, kire gondol. Egyértelművé vált, hogy Merkel hihetetlenül közel került a bukáshoz. A bajor CSU megpróbálja megszervezni, hogy a népszerűtlen Merkel helyére Schäuble kerüljön. Többen felszólítják a CSU vezetőségét, hogy lépjen ki a koalícióból, a pártot pedig tegyék országos párttá. Végül erről politikai megfontolásokból letesznek, de jól mutatja a káosz mértékét.
Merkel most már kénytelen cselekedni, ha meg akarja őrizni pozícióját. Megfogadja Schäuble tanácsát (aki már júliusban erre kérte a kancellárasszonyt). Találkozik Erdogannal, aki pontosan tudja, hogy minden adu az ő kezében van, mert a németek jól tudják, egyedül ő segíthet rajtuk. Erdogan elképesztő feltételeket szab: 3 milliárd eurót, vízummentességet és uniós tagságot követelt a török-görög határ lezárásért cserébe. Később a pénzkövetelést újabb milliárdokkal fejelte meg.
Erdogan persze teljes mértékben felhasználja Merkelt és a német válságot, hogy saját országában megnyerje a választásokat. Merkel pedig nem visszakozhat, a politikai túlélése a tét.
2015 szilvesztere, a második mélyütés: hatalmas botrány kerekedik a kölni tömeges erőszak miatt. A vihar még nagyobb, mivel a sajtó napokig titkolta az esetet. A CDU mélyrepülésbe kezd a felméréseken, a bevándorlás-ellenes AfD pedig szárnyalni kezd. Merkel mindent felvállal: belemegy a török követelésekbe, még az örmény népirtásról szóló német szavazást is elhalasztja, nehogy Erdogan megsértődjön (a törökök rengeteg örményt küldtek a halálba az első világháború után, mikor felbomlott az Oszmán Birodalom).
És bár megszületett az egyezség, annak súlyos ára volt, Törökország azóta is azzal zsarolja Európát (és a németeket), hogy megnyitja a keleti migránsútvonalat.
A történet egyik kiemelkedő alakja (Orbán Viktor mellett) Christian Kern, osztrák külügyminiszter, aki már 2015 novemberében elkezd tárgyalni a balkáni országokkal a határok lezárásáról. Kern pontosan tudja, hogy ha sikerül hamarabb megoldást találnia a menekültproblémára, mint Merkelnek, akkor övé a politikai siker érdeme.
A fiatal és rendkívül ambiciózus külügyminiszter így rácáfolhatott volna Merkel azon kijelentéseire, miszerint csak a türelmes hozzáállás adhat megoldást. Kern lépései arra kényszerítik Merkelt, hogy felgyorsítsa a tárgyalásokat Törökországgal, és még a szeme sem rebben, mikor Törökország a kért 3 milliárd eurós támogatást 6 milliárdra módosítja. El kellett érnie, hogy az ő megoldása tűnjön a nyerőnek.
Az akkori események jól mutatják, hogy a német belpolitika mekkora mértékben határozta meg Európa menekültpolitikáját, és hogy Merkel mennyire tehetetlen volt, hogyan alakították döntéseit az aktuális felmérések, és milyen belpolitikai harcok zajlottak – amelyek mögött nyilván a gazdasági elit is ott állt, lévén, hogy nagymennyiségű olcsó munkaerőre lett volna szükségük.
Láthatjuk, hogy Merkel saját bukásával nézett szembe, és érdekes módon mégis megőrizhette helyzetét, sőt, nagy valószínűséggel a holnapi választásokon negyedszerre is kancellárrá választják – jobb jelölt híján.
Postoj.sk, Körkép.sk
Nyitókép:
Megosztás:
Címkék: 2015 Angela Merkel Főoldal kölni tömeges erőszak migránsok migránsválság Orbán Viktor Postoj.sk
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
