Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter szerint a V4-es tagországok közös állásponton vannak a migráció ügyében, és mindig jobban figyelembe veszik a véleményüket, mintha külön-külön szólalnának meg.

 

Az elmúlt időben sok fejlemény támasztotta alá a visegrádi álláspontot, a V4-es országok rendkívüli tekintélyre tettek szert azzal, hogy egységesen lépnek fel a polgáraik és országaik védelmében, továbbá azzal, hogy a javaslataikat az idő igazolja.

 

A szlovák miniszter ezt a V4 mai belügyminiszteri találkozója utáni sajtótájékoztatóján mondta, ahol jelen volt Pintér Sándor magyar, Mariusz Blaczcsak lengyel belügyminiszter és Jiři Nováček cseh belügyminiszter-helyettes – írja az MTI.

 

 hirdetes_400x285  
Budapest, 2017. október 5. Jiri Novacek cseh belügyminiszter-helyettes, Mariusz Blaczcsak lengyel, Robert Kalinak szlovák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter (b-j) a V4-ek belügyminisztereinek találkozóját követő sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2017. október 5-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Pintér: ha nem védjük meg a külső határokat, a schengeni térség nem marad olyan, mint volt

 

Pintér Sándor magyar belügyi tárcavezető hangsúlyozta, ha nem sikerül megvédeni a külső határokat, a schengeni térség nem lesz olyan, mint az elmúlt időben.

 

A magyar V4-elnökség keretében tartott találkozóról beszámolva Pintér kifejtette: a visegrádi partnerek határozatot hoztak, hogy felajánlják a külső határral rendelkező tagállamoknak, hogy szükség esetén részt vesznek a külső határok védelmében. Ilyet már tettek korábban, és a pozitív tapasztalatokat leszűrve döntöttek úgy, hogy ezt megismétlik és közvetlenül V4-ként is segítséget nyújtanak – mutatott rá.

 

Pintér Sándor közölte: megfelelő választ kell adni a migrációs válságra, de az nem az, amit az EU tett, hogy mindenkit beengednek és belül szétosztják az embereket.

 

A migránsok szétosztása nem az egyetlen szolidáris megoldás

 

Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter azt hangsúlyozta: a V4-es partnerek hamar közös nevezőre jutottak arról, hogy a kötelező elosztás rendszere elfogadhatatlan, ez a rendszer csak fokozza a migrációs válságot és nem segíti a megoldását. A V4-es országok ugyanakkor bizonyítják a szolidaritásukat a partnereik felé a külső határok védelméhez felajánlott segítséggel – mondta.

 

Jiři Nováček belbiztonságért felelős cseh miniszterhelyettes arról beszélt, hogy a V4 az Európai Bizottságéval szembenálló véleményt fogalmazott meg, ugyanis szerintük nem helyes, hogy a szolidaritás egyetlen formája csak a migránsok szétosztása lehet. Ez nem egy reális projekt, a V4 kezdettől fogva felhívta a figyelmet, hogy ez nem fog működni – emlékeztetett.

 

MTI

Nyitókép: MTI/Budapest, 2017. október 5. Pintér Sándor belügyminiszter (b3) beszél a V4-ek belügyminisztereinek találkozóján követően a Belügyminisztériumban 2017. október 5-én. Balról Jiri Novacek cseh belügyminiszter-helyettes (b), Robert Kalinak szlovák (b2) és Mariusz Blaczcsak lengyel belügyminiszter (j). MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!