Donald Trump amerikai elnök egy szerda esti televíziós interjúban „szégyennek” nevezte, hogy a tavalyi elnökválasztási kampányban fő ellenfele, Hillary Clinton stábja és a Demokrata Párt vezetői terhelő adatokat próbáltak gyűjtetni róla egy céggel, és ezért fizettek is. 

 

Az elnök a Fox televíziónak adott szerda esti interjújában emlékeztetett rá, hogy Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje korábban tagadta, hogy ő vagy kampányának munkatársai tudtak volna a lejárató dossziéról.

 

„Egyszeriben azonban rájöttek, hogy mégis tudnak róla, és milyen fura, kiderült, hatmillió dollárt is fizettek érte” – fogalmazott.

 

Mindenki tagadta, hogy közük lett volna az ügyhöz 

 hirdetes_400x285  

 

Donald Trump arra a botrányra utalt ezzel, amelyet kedden a The Washington Post című lap írt meg: a Clinton-kampányt és a Demokrata Országos Bizottságot (DNC) képviselő Marc E. Elias ügyvéd tavaly a kampány idején megbízta a washingtoni Fusion GPS nevű céget, hogy gyűjtsön terhelőnek vélt adatokat Donald Trumpról, majd a Fusion GPS megbízta a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) és az amerikai hírszerzéssel kapcsolatban álló Christopher Steele volt brit hírszerzőt, aki végül összeállította azt a dossziét, amelyben Trump állítólagos oroszországi kapcsolatairól, sőt nőügyeiről volt szó.

 

A The Washington Post szerint a Clinton-kampány és a DNC egészen 2016. október végéig finanszírozta a Fusion GPS-t. A Trump-kampány orosz tisztségviselőkkel folytatott – vélelmezett – összejátszását vizsgáló különféle kongresszusi bizottságok erre a dossziéra alapozták információik jó részét. Szerdán a DNC elnöke, Tom Perez és a Clinton-kampány volt szóvivője, Brian Fallon egyaránt tagadta, hogy köze lett volna az ügyhöz, Hillary Clinton pedig a C-SPAN közszolgálati televízióban „süket dumának” minősítette a történetet.

 

„Az én oldalamon nem volt összejátszás”

 

Donald Trump a Fox televíziónak adott interjújában kitért arra is, hogy Hillary Clinton külügyminiszterként engedélyezte, hogy a Roszatom orosz állami vállalat 20 százalékos részesedést vásároljon az Uranium One kanadai cégben, amelynek az Egyesült Államokban is vannak bányái, és amely az amerikai uránszükséglet egyötödét fedezi. „Ez az igazi összejátszás, az én oldalamon nem volt összejátszás” – mondta Trump az orosz kapcsolatra utalva.

 

Az elnök megjegyezte: választási kampányának állandó összekapcsolása Oroszországgal „mindig is kifogás volt a demokraták részéről a vereségért”. Majd hozzátette: „most meg halljuk, mennyi pénzt adtak, halljuk a történeteket Tony Podestáról, és látjuk, hogy nekik milyen kapcsolataik voltak Oroszországgal”.

 

Tony Podesta Clinton kampányfőnökének, John Podestának a testvére, és lobbicége a többi között Oroszországnak is dolgozik. Robert Mueller, a Trump-kampány orosz kapcsolatait vizsgáló különleges ügyész most a Podesta-csoport lobbitevékenységét is vizsgálja. Csütörtökön a CNN hírtelevízió arról adott hírt, hogy a tavalyi elnökválasztási kampány idején Donald Trump munkatársai egy cég révén felvették a kapcsolatot Julian Assange-zsal, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójával, és Hillary Clinton elektronikus levelezései iránt érdeklődtek nála.

 

MTI
borító: CNBC

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!