Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta azt a jelentést, amely nyilvánvalóan az újabb, állandó és kötelező érvényű betelepítési kvótarendszer előszobája lehet. Ám ez nem a korábbi (szeptemberben befejeződő) kvótarendszer meghosszabbítását jelenti, hanem annak egy magasabb szintű, „keményebb” változatáról van szó.

 

A 751 tagú Európai Parlament csütörtök délben 390 igen, 175 nem és 44 tartózkodás mellett fogadta el a Belügyi, Állampolgári, Jogi és Igazságügyi Bizottság (LIBE) által benyújtott jelentést. Ez a Dublini rendszer reformtervezetét is magába foglalja.

 

Az EP hivatalos indoklásai közt szerepel a „menedékkérők igazságosabb elosztása”. Ami miatt azonban a migránsokat elutasító országoknál visszatetszést váltott ki, hogy a szóban forgó jelentés tervei szerint már nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik – vagyis a menedékkérelem kikerülne a nemzeti hatáskörből. Ezen kívül kikötnék, hogy minden tagállamnak, kivétel nélkül részt kellene vennie a migránsok befogadásában – aki pedig ezt nem teljesíti, az „uniós forrásokat veszíthet”. Az új kvótarendszer nem lenne időkorláthoz kötve.

 

 hirdetes_400x285  

Meghalt a kvóta, éljen a kvóta: A mai nappal lejárt a kötelező migránselosztási rendszert határideje

 

A tagállamok mondják ki az utolsó szót

 

A Cecilia Wikström által beterjesztett javaslat azonban még nem jelenti azonnal a kvótarendszer felélesztését, ám jelentős politikai sújt ad a kezdeményezésnek. A végső döntést az Európai Tanács, vagyis a tagállamok hozzák meg. Kérdés, hogy a migrációban érdekelt nagy tagállamok, most is kijátsszák-e a minősített többségi szavazás aduját, hogy megkerüljék a kelet-európai országok vétóját. Az EP döntése egyelőre csak tárgyalási alapul szolgál az új rendszer vitájában.

 

A felső korlát nélküli betelepítési rendszert a dublini rendszer megváltoztatásával szeretnék elérni. Ez a rendszer jelenleg azt mondja ki, hogy „az a tagállam válik automatikusan felelőssé a menekültkérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik Európában”. A görög példa azonban megmutatta, hogy a 2015-ös migránsválságkor látott embertömeg nyomása alatt már ez a rendszer működésképtelen és összeomlik.

 

Orbán Viktor: az Európai Parlament megkezdte a “Soros-terv” végrehajtását

 

Nem kvóta, de mégis az

 

A javaslat szerint az Európai Bizottság szabná meg, hogy a tagállamok mennyi migránst fogadjanak be – egy „befogadási kulcs” alapján (kvóta). Az elhelyezésnél a rokoni szálak élveznek prioritást, vagyis európai szintű családegyesítési program indulna. Ha ez nem érvényesülhet, akkor oda helyezik a migránsokat, „ahol a legkevesebben vannak”, vagy ahol egy „államilag elismert” civil szervezet képes őket fogadni.

 

Az a tagállam, amely elutasítja ezt a rendszert, azt kockáztatja, hogy visszavágják a számára megszabott uniós forrásokat.

 

Persze mindez egyelőre csak terv, de az Európai Parlament ezzel már állást foglalt. Érdekes, hogy a szavazáson részt vevő szlovákiai EP-képviselők mindegyike nemmel voksolt (az EP által közzétett szavazási mérleg szerint a smeres Monika Beňová, az MKP-s Csáky Pál és a KDH-s Vladimír Mikolášik ezen a voksoláson nem vettek részt).

 

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Nyitókép: ekhaterimerini.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!