Vasárnap kezdődtek, de 6 órányi tárgyalás után meg is akadtak a német koalíciós tárgyalások, miután a CDU nem találta meg a közös hangot az SPD-vel a migrációs politikát illetően.

 

Az előtárgyalások során a kereszténydemokrata CDU Angela Merkel vezetésével engedve a bajor testvérpárt, a CSU nyomásának, úgy határozott, hogy évi 180-220 ezer főben korlátozza a migránsok befogadásának felső határát. Ezzel szemben a szociáldemokrata SPD kongresszusán Martin Schulz pártelnök kijelentette, hogy abban a kormányban, amelynek az SPD is része lesz, nem lesz felső korlát.

 

Ez a merész kijelentés úgy tűnik, most visszaüt – a vártnál is döcögősebbre sikeredett a vasárnap kezdődő hivatalos egyeztetés. Merkel és Schulz két napra megszakították a tárgyalást, hogy újabb alkuval tudjanak szolgálni a folytatáson. Természetesen a hivatalos álláspont szerint „mindkét párt eltökélt szándéka a koalíciós tárgyalások sikere”.

 

 hirdetes_810x300  

A német szocdem-kongresszus margórája: Egy halódó párt csoportterápiázása

 

A konzervatív CDU/CSU ellenzi, hogy azt az elképzelést, hogy a menekültek családtagjaikat is behívhassák Németországba. Azok ugyanis, akik menekültstátuszt kaptak, a családegyesítési program keretében közvetlen családtagjaikat is behívhatják az országba, akik szintén megkapnák a letelepedési engedélyt. Merkelék ezt most 1000 fő/hónapban korlátoznák.

 

Ez nem is tűnik soknak ahhoz képest, hogy ma 280 ezer menekült nem élhet a családegyesítő program lehetőségével egy 2015-ös intézkedés miatt. Ez utóbbinak a határideje márciusban lejár – Merkel azonban meghosszabbítaná, amit Schulz és pártja ellenez.

 

A vasárnapi hat órán át tartó tárgyaláson a migráción kívül a külpolitikai irányvonalról, a cégeknek nyújtandó fejlesztési támogatásokról és emberjogi kérdésekről esett szó. A menekültpolitikán túl azonban a konzervatívok és a szocdemek között még mindig nagy az eltérés például az egészségügyi és szociális ellátások, valamint a munkaügyi intézkedések területén.

 

Körkép.sk, DW.com, EUobserver.com

Nyitókép: EUobserver.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!