Bin Laden egykori testőre Németországban él, és 1167,84 euró állami támogatás vesz fel minden hónapban magára, feleségére és négy gyermekére. A 42 éves férfi személyazonosságát nem adták ki, a sajtó csak Sami A néven ír róla.

 

Az ügyre a Bild német bulvárlap hívta fel a figyelmet. Mint írták, Sami A-t azért nem toloncolták még vissza hazájába, mert az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi hatóságai úgy látták, túl nagy a kockázata, hogy hazájában, Tunéziában kivégeznék. Szó mi szó, gyanújuk nem alaptalan.

 

Sami A-t a rendőrség potenciális veszélyforrásként tartja számon, naponta kell jelentést tennie tevékenységéről a hatóságoknak. Mindeközben menekültként 194 eurót kap a német adófizetők pénzéből, ugyanez az összeg jár feleségének, négy gyermekük után pedig újabb 133 és 157 euró közötti összeget vehetnek fel fejenként, valamint további támogatásokra is jogosultak. Az összegeket a bevándorlásellenes AfD párt tartományi képviselői kérésére hozták nyilvánosságra.

 

 hirdetes_810x300  

A tunéziai származású későbbi terrorista 1997-ben érkezett Németországba, mint diák. 1999-ben és 2000-ben Afganisztánba utazott, egy ottani terrorista kiképző központba, majd Oszama bin Laden, a 9/11-es USA elleni merényletek kitervelőjének testőre lett. (Oszamát 2011-ben Pakisztánban ölték meg az amerikai különleges erők).

 

A volt terroristának nyújtott támogatási összeg hatalmas botrány kavart Németországban. Angela Merkel német kancellár pártjának költségvetési vezetője, Eckhardt Rehberg a sajtónak úgy nyilatkozott:

 

„Szemtelenül kihasználták a német menekültügyi törvényt (…). Adófizetők pénzéből tartjuk el a terroristát, és nem szabad deportálni? Nem értem ezeket a bírósági döntéseket”

 

mondta. Sami A menekültkérelmét ugyanis elutasították, de mivel nem volt ország, amely befogadta volna őt, Tunéziába pedig a bíróság szerint nem mehetett haza, mert meggyilkolták volna terrorizmusért, Németországban maradhatott. Az erről szóló bírósági határozat két évvel ezelőtt érvényét vesztette ugyan, de még mindig nincs hova elküldeni a férfit (a hatóságok változatlanul úgy vélik, hogy hazájában életveszélyben lenne), így továbbra is a németek nyakán marad.

 

A német kormány a botrány hatására úgy döntött, hogy a bírósági határozatok ellen megpróbálja deportálni Sami A-t. Persze mindent jogszerűen, így felvették a diplomáciai kapcsolatot Tunéziával, hogy garanciát kapjanak, Sami A-t nem végzik ki.

 

Az ügy ezen része azonban nagyon lassan halad. A német kormánynak pedig kínos kérdéseket kell megválaszolni. A német adófizetők pénzén éldegélő terrorista története épp akkor látott napvilágot, mikor Brüsszel az újabb migránskvóta-rendszer tervezetét készíti elő. Ebben az összefüggésben az eset arra is rámutat, hogy a kvótarendszerrel potenciálisan veszélyes embereket is telepíthetnek az adott országba, hiszen még a németek átvilágító rendszere sem hatékony.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Bild.de

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!