Átkeltek a Szaharán, átúsztak a Földközi-tengeren, de a kemény alpesi körülmények már meghaladták az erejüket. Észak-Olaszországban az elmúlt hetekben több halott migráns teteme került elő az olvadó jég alól. Mindnyájan Európába szerettek volna eljutni. Néhányuk kilétét továbbra is homály fedi.

 

Amikor a Giro d’Italia kerékpáros körverseny május végén a Bardonecchia nevű alpesi központba érkezett, a közel Susa-völgy sípályáinál, alig néhány kilométerre a francia határtól egy halott afrikai migráns holtteste került elő. Kilétét azóta sem sikerül kideríteni.

 

A tetem az afrikaiak által választott útvonalon feküdt, mely Olaszországon át vezet tovább Nyugat-Európába. Amikor a hegyi mentőszolgálat megtalálta a tetemet, a La Stampa napilap szerint már az oszlás előrehaladott stádiumában volt.

 

 hirdetes_810x300  

A régióban májusban ez volt a harmadik ilyen eset, mindnyájan afrikai migránsok voltak, akik vélhetően a kemény hegyi körülmények között vesztették életüket. Kép: idnes.cz

 

A régióban májusban ez volt a harmadik ilyen eset, mindnyájan afrikai migránsok voltak, akik vélhetően a kemény hegyi körülmények között vesztették életüket.

 

Az egyik 31 éves nigériai migráns földi maradványait a Durance folyóban találták meg. A Le Monde napilap szerint vélhetően a rendőröktől menekülve esett a folyóba. 10 nappal később kirándulók Montgenèvre erdejében egy fiatal szenegáli holttestére bukkantak. Kiléte egyelőre ismeretlen.

 

Helyi migránstámogató szervezetek próbálják megtudni, kikről van szó, hogy kideríthessék történetüket és értesíteni tudják a hozzátartozóikat.

 

Tömegsír az Alpokban

 

A Nyugat-Afrikából származó migránsok több mint egy éve próbálnak az Alpokon keresztül Európa belsejébe jutni. A helyi lakosság már tavaly arra figyelmeztetett, hogy az Alpok tömegsírrá válhatnak számukra.

 

2017 júliusa és 2018 májusa között 3600 migráns fordult meg a központban, idén január óta már több mint 1400-an. Kép: idnes.cz

 

Akik sikeresen átjutnak, általában a francia Briancon migránsközpontjába veszik az irányt, ahol kipihenhetik a nehéz út fáradalmait, és alapellátást is kapnak.

 

2017 júliusa és 2018 májusa között 3600 migráns fordult meg a központban, idén január óta már több mint 1400-an.

 

 

Bár Olaszországnak az elmúlt időszakban sikerült a Líbiával való kétoldalú egyezményeknek köszönhetően csökkenteni a migránsok számát, ettől függetlenül 2018-ban már 13,5 ezer új személyt vettek jegyzékbe az olasz határőrök a tengerparti területeken.

 

Idnes.cz/Körkép.sk

Képek: idnes.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!