Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalása napján kijelentette, „nincs oka azt gondolni, hogy Oroszország beavatkozott az amerikai elnökválasztás menetébe”.

 

Ezzel szöges ellentétben kedden a Kongresszus képviselőivel folytatott találkozója után kijelentette, hogy teljes mértékben megbízik az amerikai hírszerzésben, és elismerte, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os elnökválasztásokba – de hozzátette, hogy szerinte az eredményre mégsem voltak hatással.

 

„Azt a szót használtam, hogy miért lett volna, de azt akartam, hogy miért ne lett volna”

 

magyarázkodott Trump. Mostani álláspontja szerint a Putyinnal közös sajtótájékoztatón mondottak helyesen így hangzottak volna:

 hirdetes_810x300  

 

„Nem látom okát, miért ne Oroszország lett volna” felelős a választásokba való beavatkozásért.

 

Épp e mondat miatt kritizálták hazájában rengeteget az amerikai elnököt. Egyes képviselők hazaárulással vádolták meg, illetve azzal, hogy semmibe veszi az amerikai intézményeket, miközben szívélyesen fejet hajt egy „ellenséges ország vezetője előtt”.

 

Trump szerint csak rosszul fogalmazott, épp fordítva akarta magát kifejezni. Vlagyimir Putyin újra ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy Oroszország nem avatkozott be más ország választásaiba. Ugyanakkor elismerte, hogy jobban örült annak, hogy Trump győzött, nem pedig Hillary Clinton.

 

Trump ugyanakkor biztosította a képviselőket, hogy az idei kongresszusi választásokkor ő és adminisztratívája mindent megtesz az esetleges külső beavatkozások megakadályozása érdekében.

 

A Putyin-Trump csúcstalálkozó margójára: Trump egy labdát, Putyin határidőt kapott

 

Belpolitikai játékok

 

Úgy tűnik, az republikánus párt sorai között is nőtt az elégedetlenkedés Trump „nem konvencionális” külpolitikája miatt. A múlt héten az amerikai elnök élesen bírálta az EU-t (kereskedelmi ellenségnek nevezte) és Németországot („Oroszország foglya”) és megemlítette azt a lehetőséget is, hogy az USA kilép a NATO-ból. Ezzel szemben a Kongresszus republikánus többségi vezetője, Mitch McConnell a NATO-t a „történelem legjelentősebb katonai szövetségének” nevezte, majd hozzátette: „az európai országok barátaink. Az oroszok nem”.

 

A republikánusok egyúttal bizonygatni kezdték, mennyire tisztában vannak az „orosz fenyegetéssel”, amit nem áll szándékukban alábecsülni. A demokratapárt többségi vezetője, Chuck Summer követelte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kongresszusi meghallgatását, hogy a képviselők „mélyebb betekintést kaphassanak” a találkozó részleteiről.

 

A dolog nem lesz egyszerű. Donald Trump több mint két órát tárgyalt négyszermközt Putyinnal.

 

Körkép.sk, BBC.com

Nyitókép: BBC.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!