A német és a szaúd-arábiai hadsereg viszonya Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolása után került nagyító alá.

 

Németország a szörnyű bűntett után ugyan leállította a fegyverszállítást Szaúd-Arábiába, ugyanakkor továbbra is katonai kapcsolatokat tart fenn Rijáddal.

 

A DPA hírügynökség német hadügyminisztériumi forrásokból úgy értesült, hogy a szaudi hadsereg hét katonai növendéke jelenleg is német nyelvkurzuson vesz részt, ami a feltétele annak, hogy katonai kiképzésben részesülhessenek a hamburgi katonai akadémián.

 

 hirdetes_810x300  

Németország ráadásul nem tervezi, hogy felfüggessze a kiképzést. Épp ellenkezőleg, jövőre még több szaúd-arábiai katona érkezése várható. Németország 2019-ben dönt csak a közös program további sorsáról.

 

Berlin és Rijád 2017 áprilisában írt alá egyezményt arról, hogy a németek három-négy éven keresztül lehetővé teszik szaúdi kiskatonáknak, hogy a hamburgi katonai akadémián tanulhassanak, mielőbb német nyelvtanfolyamon is részt vesznek.

 

Angela Merkel német kancellár Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolása után kijelentette, hogy országa felfüggeszti a fegyverszállítást Szaúd-Arábia egészen addig, míg ki nem derítik a gyilkosság körülményeit.

Nyitókép és forrás: teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!