Magyarország tartozzon 12 év múlva az Európai Unió öt legjobb országa közé, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén. 

 

Jobboldalibb élet jöhet az EP-választás után

 

A miniszterelnök az elmúlt egy év legfontosabb történésének azt nevezte, hogy az áprilisi országgyűlési választás garantálta Magyarországnak a következő négy évre is a belpolitikai stabilitást. Szerinte ugyanis Magyarországon stabil kormány nélkül nincs sem stabil gazdaság, sem stabil szellemi élet. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Magyarország az egyetlen európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás.

 

 hirdetes_400x285  

A kétharmados eredményt parádésnak minősítette, amellyel akár alkotmánymódosítást is be tudnak vetni, amellyel éltek és élni is fognak, ha a stabilitás érdekében szükséges. Nemzetközi kitekintésében Orbán Viktor elmondta, arra számít, hogy a jövő májusi európai parlamenti (EP) választás után az európai intézmények erőteljesebben kötődnek majd a kontinens hagyományos értékeihez és gyökereihez. A változás várható irányát úgy fogalmazta meg: egy nemzetibb, jobboldalibb, keresztényibb európai politikai élet alakulhat ki 2019 májusa után.

 

Véget ért a száz év magyar magány

 

Beszédében a miniszterelnök szólt a szomszédos országokkal való együttműködésről is, rámutatva: az elmúlt években a szlovákokkal, a horvátokkal, a szlovénekkel és a szerbekkel is sikerült olyan viszonyt kialakítani, amelynek az alapja a bizalom. Az a korszak, amit úgy neveznek, száz év magyar magány, véget ért – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Mindenki látja, hogy az együttműködés mindig többet hoz a konyhára, mint az ellenségeskedés – fogalmazott Orbán Viktor, aki hangsúlyozta: Magyarország készen áll arra, hogy mindenkivel együttműködjön.

 

Semjén: Az összefogás jellemzi a diaszpórát is

 

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint sokat jelent, hogy a diaszpóra magyarsága is kiáll a támadott nemzetrészek, így a kárpátaljai magyarok mellett. Rámutatott: jelenleg a kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész, a szerzett jogaitól fosztják meg, lényegében az elüldözésük zajlik szülőföldjükről. Nagyon sokat jelent, hogy a diaszpóra magyarsága is kiáll mellettük, az egész világnak tudnia kell: nem engedik, hogy a kárpátaljai magyarok a nyelvüket használják, az iskolában magyarul tanuljanak, és üldözik őket, mert felvették a magyar állampolgárságot – mondta.

 

A miniszterelnök-helyettes a testület előtt is beszámolt arról, hogy már több mint egymillió új magyar állampolgár van, ez magában foglalja a diaszpóra kedvezményes honosítását és az állampolgárság megállapítását.

 

Semjén Zsolt a jövő évi európai parlamenti választásokról szólva ismét kiemelte: az állampolgárság és a szavazati jog egymástól elválaszthatatlan. A külhoni magyarok – köztük a diaszpóra magyarsága – az országgyűlési választásokon már szavazhattak, ésszerű, hogy ezt megtehessék az EP-választáson is – mondta, hozzátéve: a végletekig leegyszerűsítették a regisztráció és a szavazás feltételeit.

 

MTI

Nyitókép: MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!