Megújult a Szabad Újság, alig egy hónapja. Hétközilap politikával, közélettel, hétvégén tematikus magazin – szólt az eredeti elképzelés. November 19-én jött ki az első, immár új formátumú Szabad Újság, a Körkép pedig megvizsgálta, mennyire volt sikeres a váltás.

Idén januárban Molnár Judit, korábbi főszerkesztő így fogalmazott: „a Szabad Újság közéleti- kulturális hetilapként fogalmazza meg magát, ezzel egyedüliek vagyunk a szlovákiai magyar piacon“. Abban a bizonyos interjúban Judit többször is hangsúlyozta a „politika“, „társadalom“, „közélet“ fogalmakat, melyeknek fontos szerep jutott a lapban. „A Fórum Intézet 2012-ben készített felmérést, melyben kiderült, olvasóink elsősorban a politikai történésekre nyitottak – ezen mi magunk is meglepődtünk.“ – állította, hozzátéve elsősorban az értelmiség táborából kerülnek ki a lapot vásárlók.

Megújultak, majd ismét

A történethez hozzátartozik, hogy nem is olyan régen, 2012 májusában már egyszer megújult a lap (éppen a fent említett felmérés után): kibővült, a korábbi rossz minőségű papírt fényesre cserélték, a grafikát felújították, jobban odafigyeltek a tartalomra, komolyabb publicisztikai írások is helyet kaptak benne, kiépült a tudósítóhálózat. Talán mindenki emlékszik arra a kisebb sajtótörténeti pillanatra, amikor A. Nagy László korábbi kormánybiztos éppen a lap hasábjain vallotta be, hogy a kisebbségi kulturális pénzek szétosztásánál döntéseit a politika is motiválta.

 Kövesd a Körképet Facebookon, plusz tartalommal!

Molnár Judit azt is hangsúlyozta, hogy az olvasók pozitívan viszonyultak a változásokhoz. Ezután kérdéses, hogy egy év elteltével miért kellett ismét valami újjal előrukkolni. Főleg ilyen formában. Már maga a változás felvezetése is furcsán csapódott le a sajtóban, hiszen Molnár Judit úgy nyilatkozott az egyik internetes portálnak a főszerkesztői posztra történő pályázat kiírásáról „az ügyvezető (szerk. megj. Varga Péter, a WARPE kft. tulajdonosa) a távollétében hozta meg ezt a döntést“. A régi főszerkesztő ment, új főszerkesztő a helyére nem jött. A lapnak egyelőre kiadásvezetője van, ezt a posztot Bárány János tölti be.

Hosszútávú tervek

 hirdetes_810x300  

Közben azt is megtudhattuk, hogy Varga Péter hosszútávú tervei közt szerepel a „napilappá bővülés“is. A gyakrabban megjelenő lapot több külsős „újságíró“ készíti. A hétközi lap az ígéretek szerint „közéleti, politikai, gazdasági témákkal foglalkozik“, a hétvégi magazin tematikus kiadásokkal jelentkezik, mégpedig sport, az egészség, az oktatás és kultúra területéről.

És íme az első megújult kiadvány:

elso szabad ujsag

Az egyértelműen látható, hogy változott valami. Csak az nem biztos, hogy a jó irányba. Erről egy másik portálon megjelent szofisztikált kritika azt írja, a kiadványt „többen reklámújságnak nézték“. Ennek valószínűleg az is lehetett az oka, hogy a  grafikai kivitelezése olyan, mintha egy kezdő grafikus próbálgatná a lehetőségeit, mondjuk a Paint programban. Hiányzik az egységes dizájn is: a hétközi lapokban és a magazinokban eltérő betűtípussal szerepel a Szabad Újság felirat.

Sok a hiányosság

Arról, hogy nemcsak nem egységes, de még túlzsúfolt is, már ne is beszéljünk. A komolyabb lapok már tudják, internetes címet, a vonalkódot, a QR kódot, a lapszámot, a dátumot jobb „eldugni“ (az ölös betűk helyett egészen kicsire összenyomni), hogy inkább a főcímek kapjanak helyet, hiszen azok adják el a lapot. A hétközi lapon nincs feltüntetve a megjelenés dátuma sem. A forma, amiben feltüntetik, hogy hányadik hét keddi vagy csütörtöki száma az adott lap, nem teszi egyértelművé. Nem lehet „belőni a napot”.

A cikkekben a betűk túl „szellősek“ – túl nagy köztük a hely, valamint  leggyakrabban háromhasábosra tördelik (három oszlopba), míg a négy hasáb sokkal komolyabb kinézetet kölcsönözne. Ez, valamint, hogy a címlapot érdemi cikkek nélkül, mindössze képekkel töltik ki, kicsit olyan érzést nyújt, mintha túl sok lenne az oldal, amit nem tudnak mivel megtölteni. A szlovákiai napilapok közül még a Pravdának van A4-es formátuma. Ennek ellenére a Pravda a címlapján képek helyett vezércikkek kapnak helyet. A napilapnak, és akkor idesorolnám a hétközi lapot is, nem kell borító. Ehelyett inkább egy rendes címlap kell.

elso szabad ujsag magazin piros

Tartalom

És eljutottunk az egész megújulás legfájóbb pontjához. A bevezetőben sokszor elhangzott a lap kapcsán a „közéleti“, „politikai“ jelző. Az átalakulással viszont ezek tökéletesen megszűntek. A hétközi lap első 4 oldala (2-5. oldal) foglalkozik (elméletileg) közélettel, a 6-13. oldalak régiós hírekkel, majd (egy-)két oldal sport és színes hírek. A Körkép úgy tudja (javítsanak ki bennünket, ha rosszul), a csütörtöki nap lapzártája szerda délben  van, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy érdekes, friss, valóban aktuális (politikai) történésekről informálja az olvasót. Szlovákiai politikáról elvétve találunk érdekes, egyedi, korábban és/vagy máshol még nem leírt információkat. Például az, hogy mi történt a parlamentben, is MTI-s hírként van feltüntetve (miközben a szlovák parlament munkájáról talán nem a magyarországi piacra dolgozó hírügynökségből kellene meríteni). A külföldi hírek pedig vagy teljes mértékben hiányoznak, vagy csak  a Röviden rovatban kapnak helyet.

A korábbi hetilap formátumú Szabad Újság egyik erőssége a régiós hírek voltak. Egy hétközi laphoz viszont ugyanez gyenge. Kevés bennük a hírérték, „lapkitöltés“ érzetet ad. Mindenáron erőltetni a régiós híreket akkor is, amikor a keddi és a csütörtöki lap lapzártái közt nincs nagy volumenű esemény, olyan anomáliákat eredményez, mint mondjuk a 47. hét keddi példánya, ahol a Kotleba-jelenségről szóló cikk pont ugyanakkora terjedelmet kapott, mint a Sajó Sándor szavalóverseny.  Egy egész oldalt.

A hétvégi magazin

Térjünk rá kicsit a hétvégi magazinra.  Terjedelme 48 oldal, ebből 31 a valódi, megtöltendő felület, a maradék a részletes műsorújság. Véleményünk szerint tematikussá tenni a magazint, majd a tematikusságot periodikusan x-hetente ismételni, nagyon komoly hiba. Szeretjük például a kultúrát, de hogy valaki 31 oldalon keresztül csak kultúrát olvasson, azt még a legmazochistább olvasóktól sem tudjuk elképzelni. Nem beszélve arról, hogy itt már végképp „puhává“ válik az egész koncepció, mert a publicisztikát, politikát tökéletesen kiirtották belőle.

„Olvasóink elsősorban a politikai történésekre nyitottak – ezen mi magunk is meglepődtünk“ – állította 2013 januárjában Molnár Judit. Ezért kellett kivenni 2013 decemberére a politikát teljesen?

A külsős dolgozókról nem is beszélve. Egy újságnak, melynek további tervei vannak a jövőben, nem a külső munkatársakra kellene építenie, hanem állandó alkalmazottakra, akik valóban magukénak érzik a lapot. Főleg, ha van miből. Mert feltételezzük, ha már újításra került sor, pénzcsomag is áll mögötte, ellenkező esetben az egész merő felelőtlenség. Az állandó alkalmazottakat pedig képezni kell – szakmailag fejleszteni őket. Így mondjuk elkerülhető lenne, hogy egy iskolai újság színvonalát sem megfejelő írások kerüljenek a lapba – mert bizony egy-két cikkre komoly stilisztikai javítás is ráférne. Egy külső munkatárs viszont általában másodállásban újságíró, akitől nem is várható el, hogy főállásban írjon.

Újragondolni az egészet. 

Véleményünk szerint még egyszer nagyon komolyan át kellene dolgozni a Szabad Újság koncepcióját. Ami működött a hetilap esetében (régiós hírek), nem biztos, hogy működik az új struktúrában. A hétközi lapnak roppant jót tenne, ha a régiós hírek felét kivennék, helyébe több közéleti, politikai esemény kerülne, továbbá riport, tudósítás, vélemény rovat, kommentár indulna. A régiós hírek pedig, melyek kikerültek a hétközi lapból, helyet kaphatnának a magazinban. A magazin tematikusságát meg kellene szüntetni, helyette „az innen is, onnan is“ elv sokkal célravezetőbb lenne.

Kérdés,  hogy ezekre a feladatokra egyáltalán alkalmas-e a „tulajdonos“ és khm… „lapigazgató“ Varga Péter . Amit mi sem bizonyít jobban  pár képnél. Íme az első, a Szabad újság utolsó címlapja, a 2+1 modelles átalakulás előttről.

szabadújság - vargepeter a cimlapon

Természetesen nem az a baj, hogy egy kiadó saját magát teszi a címlapra, hanem hogy mikor. A dátumot figyeljék a kedves olvasók. A megyei választások után járunk, mikor a felvidéki magyarság számára több fontos esemény is történt. Például, hogy magyar jelölt jutott a második körbe. Ami a Szabad Újság szemszögéből a jelek szerint elhanyagolható esemény.

A következő képek Moszkvában készültek, november 9-én. Amíg otthon megyei választások zajlottak, addig a lapigazgató a Hiltonban, a Miss Universen wellness-ezett. Végül is, miért ne? Erősen kétségeink vannak afelől, hogy mondjuk Andrej Babiš  elutazott volna példának okáért Maurícius-ra a cseh előrehozott választások napján, egy kicsit kinyújtóztatni a vén csontjait.

moszkva
Kép: Facebook

 

1458487_10201977841102876_15052759_n
Kép: Facebook

Van min elgondolkodnia a lapnak azon, hogy az eddigi felhozatallal közép- és hosszútávon mennyi keresnivalója  van a médiában. És van min elgondolkodnia arról is, hogy meddig tartható ez a modell életben.

Körkép.sk/ld

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!