Bemutatták  az első külhoni magyar elektronikus törvénytárat azon a Gazdasági és nyelvi gyarapodás nevet viselő szakmai konferencián, amelyet a felvidéki Révkomáromban rendezett kedden a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Pro Civis polgári társulás. Potápi Árpád János,  a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a bemutatón egyedülálló kezdeményezésről beszélt.

 

Az első külhoni magyar törvénytáron, pillanatnyilag 50 szlovákiai jogszabály magyar nyelvű szakfordítása, mintegy tízezer oldalnyi dokumentum érhető el, s az adatbázis folyamatosan bővül majd. A Bethlen Gábor alap támogatásával beindított törvénytárat abból a megfontolásból készítette a Pro Civis polgári társulás, hogy széles rétegek számára elérhetővé tegye a törvények magyar fordítását és részben ezen a módon is ösztönözze a meglévő nyelvhasználati jogok gyakorlati kihasználását.

 

A törvénytár elsődlegesen a közigazgatásban dolgozókat célozza meg, de segítséget és betekintést nyújt jogelemzőknek, diákoknak, más külhoni magyar önkormányzatoknak illetve bármilyen más érdeklődőnek is.

 

 hirdetes_810x300  

Egyedülálló kezdeményezés

 

„Ez eddig egy egyedülálló kezdeményezés a Kárpát-medencében, reméljük, hogy a többi területen is élnek majd a lehetőséggel és hasonló törvénytárak készülnek majd el” – mondta a törvénytár bemutatóján Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.

 

Potapi
Potápi Árpád János. Kép: Facebook

 

Hangsúlyozta: a törvénytár létrehozása azért is fontos, mert a külhoni magyar közösségeknek mindig tisztában kell lennie a saját jogaikkal, annál is inkább, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a közösségeknek a tagjai sokszor azokkal jogokkal, lehetőségekkel sem élnek, amelyek számukra megadattak.

 
Őry Péter a Pro Civis polgári társulás elnöke, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) önkormányzati alelnöke elmondta: a törvénytár beindítását több mint öt éves kemény szakmai munka előzte meg, ezalatt az idő alatt 65 különböző szlovákiai törvénynek és azok 220 módosításának szakfordítását készítették el és tették egyéb módokon hozzáférhetővé a célközönségnek.

 

Önálló portált hoztak létre

 

„A sok módosítás miatt már kezdett átláthatatlanná válni ez a rengeteg dokumentum, s ez megerősítette az elképzelést, hogy egy önálló portált hozzunk létre erre a célra” – mutatott rá Őry Péter. Az eddig lefordított jogszabályokkal leraktuk azokat az alapokat, amelyek a magyar nyelven történő hivatali ügyintézés gyakorlati alkalmazásához szükségeltetnek a Felvidéken – jegyezte meg Őry, utalva arra, hogy a hatályos szlovákiai szabályozás azokon a településeken, ahol egy adott kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, lehetővé teszi annak nyelvének használatát a hivatali ügyintézés során. Hozzátette: munkájukat tovább folytatják, a honlapra felkerülő fordítások száma folyamatosan bővülni fog.

 

torvenytar
Kép: facebook

 

A hatályos szlovák jogszabályok magyar fordítását a torvenytar.sk oldalon találják meg az érdeklődők.

 

MTI

 

Képek: facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!