A Forbes magazin idén is összeállította a világ legjobban kereső színészeinek listáját, aminek az élén ezúttal Dwayne Johnson végzett, a maga 64, 5 millió dollárjával. A sztár ezzel nem csak kiütötte a nyeregből a tavalyi győztest, Robert Downey Jr-t, aki az idén egyébként csak a 8. helyet tudta megszerezni (33 millió dollár), de meg is duplázta saját bevételét egy év alatt. Mindezt a Központi hírszerzés című akciókomédiának és a Halálos iramban-sorozat nyolcadik részének köszönheti.

 

A második Jackie Chan lett, akinek ugyan nem volt nagy kasszasikere Amerikában az elmúlt egy évben, de ennek ellenére sikerült összelapátolnia 61 millió dollárt. Harmadikként Matt Damon futott be 55 millió dolláros bevétellel, amely főként a 2015-ben bemutatott Mentőexpedíció című űrfilmje sikeréből származott.

 

A lista a 2015 júniusa és 2016 júniusa között vizsgált időszakot mutatja, a sztárok adózás és a menedzsereknek járó részesedés levonása előtti jövedelmével számolt filmjeik, tévés szerepeik és reklámszerződéseik bevételeit figyelembe véve.

 

 hirdetes_810x300  

A férfiak és nők gázsija között azonban még mindig óriási a különbség, amire a Forbes is rávilágít. A legjobban kereső színésznő, Jennifer Lawerence “csupán” 46 millió dollárral került az élre.

 

A legjobban kereső férfi színészek 2016-ban

  1. Dwayne Johnson – 64.5 millió dollár
  2. Jackie Chan – 61 millió dollár
  3. Matt Damon – 55 millió dollár
  4. Tom Cruise – 53 millió dollár
  5. Johnny Depp – 48 millió dollár
  6. Ben Affleck – 43 millió dollár
  7. Vin Diesel – 35 millió dollár
  8. Sáhrun Khan – 33 millió dollár
  9. Robert Downey Jr – 33 millió dollár
  10.  Akshay Kumar – 31.5 millió dollár

 

A legjobban kereső színésznők 2016-ban

  1. Jennifer Lawrence – 46 millió dollár
  2. Melissa McCarthy – 33 millió dollár
  3. Scarlett Johnsson – 25 millió dollár
  4. Jennifer Aniston – 21 millió dollár
  5. Fan Bingbing – 17 millió dollár
  6. Charlize Theron – 16.5 millió dollár
  7. Amy Adams – 13.5 millió dollár
  8. Julia Roberts – 12 millió dollár
  9. Mila Kunis – 11 millió dollár
  10. Deepika Padukone – 10 millió dollár

 

forrás: 24.hu
kép: lifetimetv.co.uk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!