A JOJ televízió nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a cseh adók műsorszórásainak blokkolását követelte, mivel szerinte azok licenc nélkül vetítenek filmeket, ezzel pedig tisztességtelen versenyelőnyre tesznek szert.

 

Most azonban a Jojka válhat saját javaslatának áldozatává. A szolgáltatók ugyanis nem fogadták túl jól a szlovák tévéadó ultimátumát, ami a fent említett követelésen kívül tartalmazta azt is, hogy a szolgáltatók nagyobb díjat fizessenek a JOJ további közvetítéséért, illetve külön csomagként is megvásárolhatóvá tegyék csatornáit (JOJ, JOJ Plus, WAU).

 

A Kábelszolgáltatók Szövetsége (APKT) épp ma jelentette ki, hogy elutasítják a JOJ televízió követeléseit, és a szolgáltatók készek törölni a JOJ, a JOJ Plus és a WAU csatornákat a kínálatukból.

 

 hirdetes_810x300  

Érvéként többek között azt említik meg, hogy a JOJ olyan díjat akar megszabni, amivel a piac egyik legdrágább csatornájává válna.

 

Aktuality.sk

Nyitókép: zive.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!