Az elmúlt héten Szlovákia két dolog miatt kapott kiemelkedő szerepet a külföldi sajtóban.

 

Az egyik a jégkorong világbajnokságon részt vevő szlovák válogatott szereplése, akik tegnap az elvileg „könnyen legyőzhető” olaszok ellen csak hosszabbításban tudtak nyerni. A meccs pikantériája, hogy a szlovák himnusz helyett egy másik országét indították el a szervezők, majd mikor észlelték a hibát, leállították a zenét – a szlovák himnuszt azonban ezután sem játszották le. A szurkolók kifütyülték a szervezőket, állítólag összetűzésbe is kerültek velük.

 

A másik téma, ami miatt kivívta Szlovákia a külföldi sajtó figyelmét – a francia elnökválasztásnak is köszönhetően – a nacionalista szélsőségek térnyerése, különös tekintettel Marián Kotleba-féle Ľudová Strana Naše Slovensko (ĽSNS) pártra.

 

 hirdetes_810x300  

Neonácik és cserkészek: bejárta a 16 éves cseh kamaszlány fotója a világot

 

[stw]

 

A KárpátHír.com portál közlése szerint újjáéledőben van a neofasizmus Szlovákiában, amit az is jelez, hogy az ĽSNS 14 képviselőt tudott bejuttatni a tavalyi választásokon a pozsonyi törvényhozásba.

 

„Kotleba pártja szeretné, ha Szlovákia kiválna az EU-ból, területi igényei vannak Lengyelországgal szemben és Oroszországgal szimpatizál. A példaképe az 1939-1945 közötti első Szlovák Köztársaság elnöke, Jozef Tiso.“

 

foglalja össze a párt jellemzőit az oldal. A szlovák radikális jobboldalról a The Washington Post is írt egy csehországi felvonulással kapcsolatban, amelynek a „Stop multi-kulti experimentum“ nevet adták szervezői. A megmozduláson kivonult a radikális jobboldal apraja nagyja. Brünn utcáin (a migránsok tetteire utalva) kiégett autókról készített fotókkal és dühös zenét harsogó furgonnal vonultak fel a bevándorlás-ellenes radikális mozgalmak képviselői.

 

„Sokan közülük bőrfejűek voltak, napszemüveget viseltek. Néhányan annak a szlovák politikai pártnak a zöld zászlóját lengették, amelynek tagjai a nácikhoz hasonló egyenruhát viseltek“

 

írja a neves amerikai lap internetes kiadása. A történet azonban váratlan fordulatot vett, mikor a felvonulás szélén ellentüntetésként fiatal cserkészek békésen zenélve és táncolva tiltakoztak a felvonulók által terjesztett ideológia ellen. Egy fiatal, 16 éves cseh cserkészlány szóváltásba is keveredett az egyik felvonulóval. A jelenetet egy szemfüles fotós örökítette meg, a kép azóta bejárta a világot.

 

A 16 éves kamaszlány telefonos interjúban azt nyilatkozta a The Washington Postnak, egy jó hazafi nem lendít kart:

 

„Nem hiszem, hogy eljött az ideje egy új Hitlernek. (…) De vannak olyanok, akik hallgatnak a neonácikra. Tudják, hogy a neonácik rosszak, de egyetérthetnek azzal, amit mondanak”

 

A fotó, ami bejárta a világot. A képen a cseh cserkészlány és egy szélsőjobbos férfi, a háttérben pedig egy rohamrendőr. Forrás: washingtonpost.com

 

Donald Trump is részt vesz a Három Tenger fórumán

 

Júliusban 12 ország, köztük Szlovákia külügyi tanácsadója vesz majd részt a lengyelországi Wroclawban megrendezésre kerülő Három Tenger Kezdeményezés következő fórumán, amelyen várhatóan Donald Trump amerikai elnök is ott lesz.

 

A Lengyelországot, Litvániát, Észtországot, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Szlovéniát, Horvátországot, Bulgáriát, Romániát és Ausztriát magába foglaló csoport célja az energiapolitika, az infrastruktúra, a kereskedelem és környezetvédelem kihívásainak egyeztetése. A mostani fórum központi témája az orosz energiától való függetlenség elérése lesz. A Három Tenger elnevezés onnan származik, hogy a résztvevő országok három tenger térségének meghatározó szereplői: a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger. (nytimes.com)

 

Lebuktak a pozsonyi fegyver- és drogkereskedők

 

Két embert vett őrizetbe a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) Pozsonyban, mert az interneten fegyvereket, muníciót és drogokat árusítottak egy webshopon. A hír azért érdekes, mert a Bloomsfield nevű illegális webshop a mélyweben működött. A hatóságok csak véletlenül akadtak rá a két letartóztatott illető otthonában lefoglalt számítógép alapján. A mélyweb az internet rejtett vagy nem látható része. Olyan oldalakat tartalmaz, amelyek nincsenek indexelve, így hagyományos böngészővel nem láthatóak. Egyes becslések szerint a mélyweb nagysága a látható internet 500-szorosa. (bleepingcomputer.com)

 

 

Magyar-szlovák katonai együttműködés

 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Peter Gajdoš szlovák védelmi miniszterrel folytatott csütörtöki megbeszélésén köszönetet mondott azért, hogy Szlovákia segítséget nyújtott Magyarország déli határának megvédéséhez, “amikor a legnagyobb nyomás alatt voltunk” – írta az MTI május 4-én.

 

Szijjártó kitért arra is, hogy a magyar és a szlovákiai légierő együttműködését folyamatosan fokozni fogják a kiképzés területén, és idén a két ország 150-150 katonát küld a Baltikumba a NATO-misszió keretében.

 

A szlovák védelmi miniszter budapesti látogatásáról bővebben itt olvashat.

 

Simicskó István magyar és Peter Gajdoš szlovák védelmi miniszter a rendszeresített magyar csapatzászló két oldalán. Fotó: Sme.sk

 

A Magyar Idők magyarországi lap internetes kiadása is foglalkozott  a Szlovákiából származó tessék-lássék módon hatástalanított éles lőfegyverek illegális kereskedelmével. Szlovákia az elmúlt két évben nem egy olyan botrányba keveredett bele, amely halált okozó fegyverek törvénytelen külföldi értékesítésével kapcsolatos. Szlovák fegyvereket használtak a terroristák a Charlie Hebdo ellen, a bűnszervezetek Svédországban és Nagy-Britanniában, illetve Szlovákia részt vett fegyverek nagy tételben történő szállításában is a Közel-Keletre.

 

A szlovák törvények „rugalmassága” miatt ugyanis hatástalanításnak minősül az is, ha egy egyszerű fémdugóval látják el az éles lőfegyvert. Ezután színházi kellékként erre szakosodott cégek vagy cégek láncolata adja el az egy mozdulattal újra gyilkolásra alkalmassá tehető fegyvereket. A témával a Körkép.sk is többször foglalkozott itt, itt és itt.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Unvired.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!