Bejutott Pápai Joci az Origo című dallal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe csütörtökön este Kijevben. „Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek” – fogalmazott az énekes az MTI-nek.

 

A Magyarországot képviselő énekes a verseny második elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.

A Duna televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Pápai Joci kiválóan énekelt, a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. A színpadon hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísérte az énekest, a produkció nagy sikert aratott a kijevi arénában.

 

Fotó: MTI

 

 hirdetes_810x300  

“Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek” – fogalmazott Pápai Joci az elődöntő után. Hozzátette: tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt roma előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott. “Valóra vált az álmom, együtt elértük, amiért hónapok óta keményen dolgoztunk” – mondta Pápai Joci.

 

A a szombati döntőt élőben közvetíti a Duna Televízió, illetve a médiaklikk.hu is.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!