Információink szerint tegnap igencsak kiakadtak az Új Szó vezetőségében, amikor a Körképen megszellőztettük, hogy felvásárolja őket a Penta. Sőt, kitértünk a tranzakció nem sajtónyilvános részleteire is. A lapnál azóta is forrásaink után nyomoznak.

 

2014 októberében óriási vihart kavart a szlovák sajtóban, amikor a Penta megkezdte a nagybevásárlást a médiában. A Petit Press zászlóshajójaként ismert SME-ben ki is tört a palotaforradalom, a szerkesztőség fele azonnal fel is állt, és távozott. Megalapították a DenníkN-t, mely jobboldali liberális értékrendet vallva napjainkban is működik.

 

A SME-t azóta árgus szemekkel figyelték, a Penta befolyását azonban a legnagyobb rosszindulattal sem lehetett felfedezni a napi működésben. Hogy ez tényleg így van, Peter Schutz személye is garantálja, aki meghatározó kommentátorként maradt a lapnál.

 

 hirdetes_810x300  

Új Szós dohszag és megalkuvás

 

A szintén Petit Press alá tartozó Új Szóban Gazdag József távozását leszámítva semmilyen palotaforradalom nem történt. A többségében szolgalelkű, középszerű, irigy, gonoszkodó és nemzetellenes (tisztelet a kevés kivételnek) szerkesztőség már rég belesilányult a szerepébe. Így azt is könnyen elfogadják majd, hogy Szlovákia történetének legnagyobb korrupciós botránya, a Gorilla-ügy kulcsszereplője, a Penta befektetési csoport kilóra megvette őket. Miközben a SME függetlensége tovább erősödött.

 

Bugár Béla és udvari tollnoka, Lajos P. János. Kép: Archív

 

Egy családi, anyagi, baráti vonalon ezer szállal a Most-Hídhoz kötődő szerkesztőségtől furcsa is lett volna elvárni, hogy az új (rész)tulajdonos érkezése miatt hőbörögjenek. Egy Molnár Norbert, Lajos P. János, Szalay Zoltán, Nagy András, Veres István fémjelezte (egykori és mostani) szerkesztőségtől eleve távol áll bármilyen elvi kiállás. Ahogy azt korábban már megírtuk, többen közülük az Új Szó és a szlovákiai magyar újságírás szégyenei (például itt és itt).

 

A legkínosabb, ahogy a mostani felvásárlásuk után a szerkesztőség közös nyilatkozatban a sosem volt függetlenségük megtartását ígéri.

 

Gorilla mint új nagyfőnök. Mi lesz most?

 

Folytatás kattintás után…

 

[stw]

 

Sokkal érdekesebb azonban, milyen következményei lesznek a gazdacserének a szlovákiai magyar mediális piacon. Mert bár az Új Szó (és a Vasárnap) befolyása, presztízse rohamosan csökken, továbbra is releváns szereplők maradnak, akikkel számolni kell. Idén ráadásul megyei, jövőre önkormányzati, azt követően pedig uniós és parlamenti választások is lesznek.

 

A szerkesztőségi nyilatkozatokból annyi már most leszűrhető, hogy minden marad a régiben. Értsd, marad a dohszagú Most-Híd befolyás, a liberális értékrend, az egyértelmű Fidesz és MKP ellenesség, a nemzet, a közösség, a magyarság és az összetartozás értékének napi szintű támadása.

 

Csak már nem a Petit Press, hanem a Penta vállalja át magára a hónapról hónapra komoly veszteséget termelő működést. A kérdés az, hogy milyen áron.

 

Világi sem repes az örömtől

 

Forrásaink szerint a leggazdagabb és legbefolyásosabb felvidéki magyar, Világi Oszkár sem örült a fejleményeknek. Ami azt is jelenti, hogy ebből a bizniszből őt most kihagyták. Egyébként is, legyen bármilyen fontos magyarországi és szlovákiai szereplő, egy Penta méretű pénzügyi cápához képest legfeljebb ebihal.

 

Kinyomoztuk azt is, hogy az új tulajdonos évekig nem adhatja el a magyar portfóliót (értsd, magyarországi befektetők sem járhatnak sikerrel), mint ahogy azt is bejelentette, hogy a regionális tartalom erősítését tervezi. Emellett valószínűsíthető az is, hogy a szlovák látásmód, értékrend, politikai üzenetek is sokkal inkább előtérbe kerülnek majd az Új Szóban, mint eddig.

 

Ez pedig azt is jelenti, hogy az elkövetkező időkben még nagyobb szükség lesz többek között a Körképre, szerepünk a megváltozott körülmények között felértékelődik.

 

Könnyen előfordulhat, hogy Bugárék elkerülhetetlen haláltusájának közeledtével akár médiaháború is kialakulhat a szlovákiai magyar sajtóban.

 

A döntést végül úgyis az olvasók hozzák meg.  Mint azt a pártújsággá silányult, monopolhelyzete ellenére alig napi 16 ezer példányszámmá zsugorodott Új Szó esetében az elmúlt hónapokban már eddig is megtették és sorra mondták le az előfizetéseket.

 

Király Zsolt

 

További ajánlott írások:

 

Jön a Penta: Tulajdonosváltás az Új Szóban

 

Kiállás vagy megalkuvás? A SME és az Új Szó esete a Pentával

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!