Az RTVS körüli botrány nem csitul. Jaroslav Rezník – a Most-Híd támogatásával megválasztott, 10 hónapja hivatalban lévő RTVS-igazgató – tömegével bocsátotta el a külsős munkatársakat, akik egyéni vállalkozóként „dolgoztak be a közmédiának”. Most újakat keres helyettük, ám olyan bérért, ami kevesebb, mintha az ember beállna egy szupermarket kasszájához dolgozni – írja az Aktuality.sk.

 

A pontosság kedvéért: a közmédia külső munkatársait nem bocsátották el, mivel nem voltak munkaviszonyban, ám nem hosszabbítottak velük szerződést. Feltűnő módon elsősorban azokról van szó, akik kritikusan álltak hozzá az új vezetés „stílusához”. Az elmúlt hetekben több kifogás is megfogalmazódott a vezetőséggel szemben.

 

Például megtiltották a riportereknek, hogy viseljék az „#AllforJan” kitűzőket. Sőt, a szerkesztőség egyik tagja Facebook posztjában arról írt, hogy felettese olyan hírt akart lehozatni vele az adásban, miszerint a szír vegyitámadáskor pezsgőtablettát osztogattak a gyerekeknek. A poszt később lekerült a facebookról, az illető szerkesztőt megrótták, később már élő adásban sem tudósíthatott.

 

 hirdetes_810x300  

Hogy az eset mögött a közmédia „politikai irányultságának” megváltozása áll, vagy csak valaki indokot keresett az illető szerkesztő eltávolítására, nehéz megmondani. Mindenestre, Rezník nem tagadja, hogy szándékosan szabadul meg egyes emberektől. Szakmai okokra hivatkozik, és a médiát felügyelő parlamenti bizottság meghallgatásán azzal védekezett, hogy hasonló „tömeges elbocsátások” korábban is voltak.

 

Az RTVS több szerkesztőjének is felmondtak

 

Ellentmondások

 

Az illető bizottsági ülésen épp a Rezníket védelmükbe vevő parlamenti képviselők azt firtatták, hogy miért van a közmédiának ilyen sok külsős, vagyis egyéni vállalkozóként bedolgozó munkatársa. Rezník pedig kijelentette, hogy a belső, vagyis munkaszerződéssel ott dolgozó személyek kapnak prioritást a továbbiakban. Úgy tűnik azonban, hogy Rezníknek valójában nincs gondja a külsős szerkesztőkkel. Legalábbis azokkal, kik nem kritizálnak.

 

Az egyik álláskereső portálom megjelent a közmédia hirdetése, amely szerint közéleti hírszerkesztőket keres, de nem munkaszerződésre, hanem vállalkozói engedéllyel. Vagyis, külsős munkatársakat keres. Miért?

 

„A korábbi tapasztalatok alapján a hírszerkesztői állásra jelentkezők nagy többsége az egyéni vállalkozói szerződést részesíti előnyben. (…) Ha a jelentkező a belső szerződést preferálja, az RTVS majd olyan szerződést ír alá vele”

 

áll a közmédia hivatalos állásfoglalásában. A köztévé saját szakszervezetei azonban nem hisznek ennek az indoklásnak. Szerintük ugyanis a szerkesztők többsége nem szeretne vállalkozói engedélyre dolgozni, de nem kapnak más választást.

 

Az RTVS közel 60 újságírója kritizálja a vezetést: Ellenséges közegben dolgozunk

 

Ráadásul a köztévétől legutóbb távozó négy munkatárs – akikkel Rezník szintén nem hosszabbított szerződést – is rendes munkaviszonyt szeretett volna, ám a vezetőséggel szembeni bíráló megjegyzéseik miatt, úgy tűnik, kényelmetlenné váltak.

 

És hogy mekkora fizetéssel szeretnék odacsábítani a jelentkezőket. Az RTVS 800 euró bruttó bért kínál, ami kevesebb, mint amit a napokban az egyik trencséni szupermarket kínált az általa meghirdetett eladói munkakörre.

 

Az RTVS nem tud kikeveredni az ellentmondásokból. A kellemetlen összehasonlításra azzal reagáltak, hogy a 800 euró csak az alapbért jelenti, a fizetés valós nagysága függ a jelentkező képzettségétől és tapasztalatától.

 

Újabb ismert újságíró távozik a szlovák közmédiától – A Pátria rádió munkatársai hallgatnak. Változás az Új Szónál

 

Kérdés, hogy akkor miért küldtek el, vagy hagytak elmenni négy olyan szerkesztőt, akik már évek óta a közmédiánál dolgoztak.

 

Nehéz tehát elvonatkoztatni attól a körülménytől, hogy a Smerben sokat kritizált Marek Maďarič (volt smeres kultuszminiszter) idején és Václav Mika egykori RTVS-igazgató vezetése alatt a közmédia sok, a kormányzat számára kényes ügyet tárt a nézők elé. A kritikus hangnem azonban egyre inkább alábbhagy, ahogy zajlanak az elbocsátások.

 

Nem véletlenül ünnepelte 10 hónappal ezelőtt Robert Fico smeres és Andrej Danko SNS-es pártelnök kitörő örömmel Jaroslav Rezník igazgatóvá választását.

 

Körkép.sk, Aktuality.sk

Nyitókép: Körkép.sk/KPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!